2017. június 24.










Fair play

Szilágyi Jani és Csányi Botond második helyen fejezte be a Horvát Nyílt Nemzetközi Bajnokság második futamát a 38. Zagreb Delta Rally-t, ám sikerüket ezúttal javarészt ellenfeleiknek köszönhetik. Niko Pulić és Darko Peljan önzetlen segítsége nélkül Janiék még a futamot sem tudták volna befejezni, ezért külön köszönet illeti őket sportszerű magatartásukért.

A versenyre való felkészülés során nem merült fel különösebb probléma, ám az első gyorsaságin kiderült, hogy a választott taktika hibásnak bizonyult. Míg Pulićéknak sikerült azonnal az élre törni, megelőzve Šebaljékat, addig Janiék 4,6 másodpercet zsákoltak tőlük. A még itt is szokatlanul csúszós aszfalt kifogott a magyar párossal, a második gyorson is összeszedtek még hét másodpercet. A hátrányt csak a már ismerős harmadik szakaszon sikerült csökkenteni, így az első kör után tíz másodpercen belülre kerültek a vezető Pulićék és a szorosan a nyomukban loholó Šebaljékhoz képest.

Rövid szerviz után következett a második kör, ahol az élen álló páros nem csökkentette tempóját, aminek borulás és egyben kiesés lett a vége. Ezzel Šebaljék átvették a vezetést és tovább diktálták az iramot, amit Janiék is kezdtek felvenni. Ekkor szólt közbe a technika ördöge, a hatos gyorsról éppen le tudtak keveredni. A szervizben kiderült, hogy a differenciálmű mondta fel a szolgálatot és ami a nagyobb baj, hogy nincs belőle tartalék. Mivel addig megszerzett előnyükkel még mindig a második helyen álltak, Janiék a kiesett Pulićhoz és az autóját biztosító Peljanékhoz fordultak, akik azonnal a segítségükre siettek és felajánlották a szükséges alkatrészt. Az egy órás gyűjtőt kihasználva, a szervizcsapat kiszerelte az összetört Mitsubishiből a difit, majd a fél órás szervizben áttették azt Jani autójába, aki így folytatni tudta a versenyt.

Mialatt a mezőny többi része déli sziesztáját töltötte, a rendezők megfordították a pályákat, hiszen a délutáni programban visszafele kellett teljesíteni a délelőtt már megtett távot. Mivel Šebaljék előnye több mint 50, Lončarićék hátránya pedig 40 másodperc volt Janiékhoz képest, nagy küzdelem már nem volt várható a továbbiakban. A magyar páros azért megvillantotta magát, hiszen megnyerték a délutáni első gyorsot, ám ezután már csak a pozíció megtartására és az autó célba juttatására törekedtek.

Ez végül sikerült is, a versenyt megnyerő és végig magabiztosan autózó Šebaljék mögött a második helyen értek be, míg a harmadik helyet ezúttal Lončarićék szerezték meg. Janiék ezzel a helyezésükkel összetettben visszaestek a második helyre, ám hátrányuk mindössze 2 pont a bajnokságot vezető Juraj Šebalj - Toni Klinc párossal szemben.

Szilágyi Jani: A taktikánk sajnos most nem működött, mert mi a hosszú gyorsra választottunk gumit. BF Goodrich helyett Michelinekkel mentünk és ezért teljesen más beállítások kellettek volna, amit sajnos nem teszteltük le eléggé. Ráadásul folyamatosan kattogott a kocsi hátulja, amiről először azt hittük, hogy a fék, pedig a difi már az elejétől rosszalkodott. A hátsó rugók is annyira összeültek, hogy nem tudtuk beállítani a futóművet. A két új pálya nagyon csúszott, folyamatosan padkától padkáig kalandoztunk, ami látszott az időkön is. Tény, hogy rossz beállításokat választottam a kocsira, de most örülnünk kell ennek a második helynek is. Nagyon sajnáljuk Pulićot, aki az első helyről esett ki, igazi sportembert ismertünk meg személyében.

Csányi Botond: Nehéz verseny volt, nagyon gyors pályákkal. Néhol nagyon jó volt a tapadás, és volt, ahol mintha esőben mentünk volna slick gumival. Az első körre, abban bízva, hogy a 9,4 km-es gyorsra a puha keverékek már elmelegednének, egyel keményebb gumikkal mentünk ki. Ez sajnos nem volt jó választás, így az ellenfelek elszakadtak tőlünk. Tovább hátráltatott bennünket, hogy a hatodik gyorsaságin hátsó differenciál problémánk akadt, és így közel 35 másodpercet veszítettünk. A szervizben a srácok megoldották a problémát, amit ezúton szeretnék még egyszer megköszönni nekik. A 30 perces szervizben két difit vettek le és cserélték ki. Le a kalappal előttük. Pulićék a 4-ik gyorson kiestek, Šebaljék pedig nagyon elhúztak előlünk, így a biztos második helyen kellett behozni az autót. Rengeteg felhordás volt a pályákon, ami tovább nehezítette a versenyt, nagyon oda kellett figyelni.

Összességében, egy nagyon precízen megrendezett fantasztikus verseny volt, gyönyörű tájakon. Jani nagyszerűen vezetett az extrém körülményekhez képest is, olyan helyeken is összeszedte az autót, ahol már azt hittem, hogy csomagolhatunk. Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, azt hiszem, amit lehetett kihoztunk a versenyből. Szomorkodni nincs okunk és nagyon várjuk a következő futamot.

Képek és belső felvételek: www.veszpremautosport.hu

Köszönet támogatóinknak: Corwell, AVIA, BIG POWER, BOHU s.r.o., Bökény Patika, Diamond Contact Kft., Gerdenics Közmű,- Út és Mélyépítés, Hosszú és Tsa. Kft., IMC s.r.o., L.K.Quality, PHARMA-NAME s.r.o., PLC LOGICALS s.r.o., TŐZSÉR-MED Kft., Transdanubio'96 Kft.

Valamint külön köszönet Nikonak, Darkonak és a szervizcsapatnak!

Forrás: AK Delta Sport

biggy

2012. május 02.

>>>>>>>> 1-es rajtszámmal

...Legfrissebb hírek
A miskolci csata videója

A videó Full HD 1080p felbontással...

Eger Rally 2015 HD mozi

A videó Full HD 1080p felbontással...

A Mokka „új ruhája” és egyéb újdonságok Szalayék háza tájáról

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden...

Back to Dakar

Ezzel a szlogennel tartotta tegnap sajtótájékoztatóját...

Több szerencse kell

- Túl egy befejezett versenyen, ami...

Továbbra is a bajnoki cím a cél

- Veszprém Rally nem jól indult...


© 1997-2014 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek