2017. augusztus 21.










Első EK futamon dobogós hely

Serleggel és dobogós helyezéssel zárult a 47. Mogul Rallye Šumava Klatovy versenye az LHG rallye team számára.

Már pénteken nagy öröm volt látni a magyar zászlót a mazsorettek kezében a nyitóünnepségen, Klatovy főterén. Az első nap izgalmait az eső is fokozta, de az este 6 órai rajtra már száradni kezdtek a pályák, így nem kerültek fel a vizes gumik a Citroenre. A sok nézőt vonzó első körgyorsaságin kívül még hat gyors várt a Lukács-Mesterházi párosra. Ez a nap már lámpasorral indult, melyre a 4 gyorstól szükség is volt. A hajnali 1-kor befejeződött szakasz ugyanaznap 8 órakor folytatódott 2x4 gyorsaságival. Ezek között volt a vereseny leghosszabb, 20 km-es szelektívje is. Az eredményeket folyamatosan követve, a második nap felénél kialakulni látszott a végeredmény, amelyet végül tartani is tudtunk. A harmadik helyezést mindenki kellőképpen tudja értékelni, aki autózott már teljesen ismeretlen pályákon két felírásból. A 15 gyorsasági 7 különböző szakaszon került megrendezésre, és bizony a helyi versnyzők előnyben voltak a vendégekhez képest. A verseny előtt hasonló eredménnyel kibékültünk volna, 30 pontot gyűjtöttünk, így nem vagyunk elégedetlenek. Az abszolút első helyen egyébként Kopeczky végzett.

Az autó első éles versenyén van túl, kiválóan teljesített, egy lassú defektet leszámítva semmilyen műszaki problémával nem kellett megküzdenünk. A csapat rendkívül hatékonyan működött együtt, bízakodóan nézünk a szezon elé.
A következő FIA Europa Rallye Kupa versenyünk: 35. Saturnus Rally Szlovéniában, május 11-13-án.

Forrás: Rallye Team LHG

biggy

2012. április 28.

>>>>>>>> EK futamon – egyetlen magyar indulóként

...Legfrissebb hírek
A miskolci csata videója

A videó Full HD 1080p felbontással...

Eger Rally 2015 HD mozi

A videó Full HD 1080p felbontással...

A Mokka „új ruhája” és egyéb újdonságok Szalayék háza tájáról

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden...

Back to Dakar

Ezzel a szlogennel tartotta tegnap sajtótájékoztatóját...

Több szerencse kell

- Túl egy befejezett versenyen, ami...

Továbbra is a bajnoki cím a cél

- Veszprém Rally nem jól indult...


© 1997-2014 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek