2017. december 18.










Egy tizedre a kategóriagyőzelemtől

Remekül kezdődött az idei rallytúra bajnokság ifj. Kiss Lászlónak és Varga Zsuzsannának. A Maximmun Racing Team kettőse a III. Tatabánya Rallyn abszolútban a hetedik, saját kategóriájukban pedig az előkelő második helyen zártak. Ráadásul hatalmasat csatáztak a győzelemért, de végül minimális különbséggel, csupán egy tizeddel lemaradva szorultak a dobogó második fokára. A páros számára nehezen indult a hétvége, de végül minden jól alakult.

- A verseny előtt néhány órával még nagyon borús volt a kedvünk – emlékezett vissza a tatabányai eseményekre ifj. Kiss László. – Egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy az autó alkalmas lesz a jó eredmény elérésére. Az abodi rallysprinten előjött hibát nem sikerült kijavítanunk, sőt még a tartalék motorunk is rakoncátlankodott. Csörgött és nem lehetett felhúzni a kellő teljesítményre. Tartottunk tőle, hogy tönkremegy, de szerencsére kibírta. Éppen ezért az elején még rendkívül óvatosan közlekedtünk. Az első körben felmértük, hogy mire lehetünk képesek, utána viszont kőkeményen odatettük magunkat. ifj. Kiss László és navigátora kiválóan érezte magát az autóban ezen a hétvégén. Jó hangulatban csatázhattak a kategória győzelemért, amit végül egy tized híján nem sikerült megszerezni. A miskolci pilóta ettől függetlenül nem csüggedt, hiszen értékes ponttal indította az idei rallytúra bajnokságot.

- A rendezésről csak jót tudok mondani – folytatta ifj. Kiss László. – Minden gördülékeny volt, az időrendet tartották a szervezők, nagyon régen voltam ilyen jól összerakott futamon. Nyilván sajnálom, hogy egy tizeddel lemaradtunk a győzelemről, ám a most elért eredmény erőt ad a későbbiekre nézve. Tatabányán sikerült bebizonyítani, hogy versenyképesek vagyunk, így Ózdon ismét szoros csatára számítok. Addig még van néhány hetünk, igyekszünk az autót a lehető legjobban felkészíteni. Némi fejfájást okoz a már említett rejtett hiba, de remélem, hogy ezt a problémát orvosolni tudtuk. A körülményekhez képest jó teljesítménnyel kezdtünk, így vidáman térhettünk haza a szezonnyitóról.

Forrás: Maxiummun Racing Team

biggy
2012. április 25.

>>>>>>>> Egyetem mellett rallytúra

...Legfrissebb hírek
A miskolci csata videója

A videó Full HD 1080p felbontással...

Eger Rally 2015 HD mozi

A videó Full HD 1080p felbontással...

A Mokka „új ruhája” és egyéb újdonságok Szalayék háza tájáról

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden...

Back to Dakar

Ezzel a szlogennel tartotta tegnap sajtótájékoztatóját...

Több szerencse kell

- Túl egy befejezett versenyen, ami...

Továbbra is a bajnoki cím a cél

- Veszprém Rally nem jól indult...


© 1997-2014 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek