2017. augusztus 17.










Új kihívások a Selyemúton

Tíz nappal ezelőtt Moszkvában sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Selyemút-rali útvonala 70 százalékban megújul, aminek a versenyzők is nagyon örültek (beleértve a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőst is, amely gőzerővel készül a sivatagi viadalra).

Most további részletek derültek ki a viadalról, amely július 6-án és 7-én a technikai és adminisztratív ellenőrzéssel kezdődik a Luzsnyiki stadionban, az 1980-as olimpia egyik főhadiszállásán, majd a Vörös téren ünnepélyes rajtceremóniával veszi kezdetét hetedikén este.

Rajt 8-án, majd hat szelektív szakasz következik, és július 13-án a tengerparti Guelendjik (a magyar átírás szerint: Gelendzsik) városában ér célba a mezőny. A hat nap alatt hat szelektív szakaszt teljesítenek a versenyzők (ezek közül kettő hurokszakasz), az össztáv 3800 kilométer, amelyből több mint 2000 kilométer a szelektív szakaszok hossza – mindez egyébként azt jelenti, hogy negyven százalékkal kevesebb összekötő szakasz lesz, mint tavaly és 15 százalékkal több szelektív.

A mért szakaszok 40 százaléka homokon zajlik („Egyes sivatagi szakaszok legalább olyan nehezek voltak, mint a Dakar-szakaszok” – emlékezett Szalay Balázs a tavalyi megpróbáltatásokra), szóval lesz dolguk a pilótáknak és navigátoroknak egyaránt.
„Már tavaly is nagyon tetszett a verseny, de néhány szakaszon az össztáv hosszabb volt, mint a Dakaron a hosszú etapok miatt. Jó hír, hogy lerövidítik őket, miközben a szelektívek hossza meg nő. Ez arra ösztönöz, hogy visszatérjek!” – mondta Stéphane Peterhansel.
„A Selyemút-rali az év egyik legfontosabb versenye, mivel a második leghosszabb a Dakar után. Nagyon jó felkészülés ez a Dakarra, a mi csapatunk számára különösen, hiszen új motort fejlesztünk. Jó hír, hogy rövidebbek lesznek a szakaszok, így a szerelőknek több idejük marad dolgozni” – mondta Krzysztof Holowczycz, a viadal tavalyi győztese.
„A nyílt terep, a dűnék közt vezető utak a totális szabadság érzését adja a versenyzőknek” – nyilatkozta Frédéric Lequien, a viadal sportigazgatója, aki hozzátette, a pályák gyönyörű környéken vezetnek, a verseny pedig az újdonságok miatt meglehetősen nehéz lesz még azoknak is, akik már jártak itt. Lesznek teljesen új szakaszok, már csak azért is, mert a verseny fele olyan tájakon zajlik, amelyeken még sohasem járt a mezőny. A két hurokszakasz nyugodtabb munkára ad lehetőséget a szervizcsapatoknak (ugyanis így két olyan nap is lesz, amikor nem költözik a tábor...), s ez talán a versenyzőknek is kényelmesebb.

Ami egyébként őket illeti: 30 különböző nemzet képviselői állnak rajthoz a viadalon, s a legjobbak mind ott lesznek.
„Hogy mit mondanék annak, aki még sohasem versenyzett a Selyemút-ralin? Először is azt, hogy beszéljen valakivel, aki már versenyzett itt. A versenyzők a legjobb ajánlóink. Aztán még azt is mondanám: Oroszország szeretettel fogadja majd őket. Az ország varázslatos, a lakosai kedvesek, és a környezet... Az tényleg fantasztikus. És végül még azt mondanám nekik, biztosan meglepi majd őket a tábor, a vendéglátás, a szervezés” – folytatta Lequien, aki még hozzátette, a rajt a Vörös téren igazán imponáló, arról nem is beszélve, hogy Medvegyev és Putyin is azt ígérte, meglátogatja valamelyik táborhelyet. S ez tényleg igazán különleges, mondhatni olyasmi, amire egész életében emlékszik az ember.
„A Dakar előtt nekünk is a Selyemút-rali lesz az egyik fő felkészülési versenyünk, hiszen hol máshol lehetne a legjobban tesztelni az új fejlesztéseket, mint a sivatagban? - mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Az idei Dakaron megtapasztaltuk, hogy a sprintversenyek mellett szükség van a hosszú távú, sivatagi hőségben, dűnék között zajló viadalokra ahhoz, hogy a Dakarra tökéletesen felkészülten érkezzünk meg. Izgalmas lesz a Selyemút, a változtatások bizonyára új kihívásokkal szolgálnak majd. Pedig már a tavalyi verseny sem volt könnyű...”

Forrás: ODT

biggy
2012. április 25.

>>>>>>>> Extra szülinapi ajándék

...Legfrissebb hírek
A miskolci csata videója

A videó Full HD 1080p felbontással...

Eger Rally 2015 HD mozi

A videó Full HD 1080p felbontással...

A Mokka „új ruhája” és egyéb újdonságok Szalayék háza tájáról

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden...

Back to Dakar

Ezzel a szlogennel tartotta tegnap sajtótájékoztatóját...

Több szerencse kell

- Túl egy befejezett versenyen, ami...

Továbbra is a bajnoki cím a cél

- Veszprém Rally nem jól indult...


© 1997-2014 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek