2017. oktober 23.










EK futamon – egyetlen magyar indulóként

A hazai viszonyok tükrében a csapat körülnézett olyan bajnokságot keresve, ahol végig tudnak küzdeni egy teljes évet. Mivel néhány külföldi versenyt amúgy is terveztek, így adta magát az FIA Zóna Rallye Cup sorozat. A négy cseh, egy szlovén és egy osztrák versenyből álló álló „FIA European Rally Cups – Central sorozat első versenye lesz az április 19-20-ai, 47. Mogul Rallye Šumava Klatovy-i verseny. amely egyben cseh bajnoki, és Historic futam is lesz. Pech, Kopecky, Kresta rajtolnak az élen, a verseny össztávja 570 km (ebből gyorsasági 175 km), és 15 gyorsasági szakasz vár a Tatai Aréna SE. versenyzőire a két nap során.

-A csapat részéről nincsenek előzetes esélylatolgatások: megyünk amilyen gyorsan tudunk, minden összehasonlításnak csak a verseny után van értelme. Mi a saját kategóriánkban főleg C2 R2-es Citroenekkel fogunk csatázni. Jó versenyzést, hiba nélküli teljesítést várunk ettől a pár naptól.- mondta el Lukács „CSUCSU” Kornél a versenyről – a térképek alapján még nehéz megmondani, milyenek a pályák, a leghosszabb gyors 20,17 km. Szerdán már látjuk majd a helyi viszonyokat. Több teszten vagyunk túl, első idei versenyünk lesz, nagyon várjuk már, hogy mehessünk. Ez lesz az első éles bevetése az új autónak, és az új összállítású csapatnak is. A nap történéseiről a CSUCSU facebook oldalán is beszámolunk.

Forrás: Rallye Team LHG

biggy

2012. április 18.

>>>>>>>> Csucsu elvált Ferjáncztól

...Legfrissebb hírek
A miskolci csata videója

A videó Full HD 1080p felbontással...

Eger Rally 2015 HD mozi

A videó Full HD 1080p felbontással...

A Mokka „új ruhája” és egyéb újdonságok Szalayék háza tájáról

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden...

Back to Dakar

Ezzel a szlogennel tartotta tegnap sajtótájékoztatóját...

Több szerencse kell

- Túl egy befejezett versenyen, ami...

Továbbra is a bajnoki cím a cél

- Veszprém Rally nem jól indult...


© 1997-2014 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek