2017. augusztus 17.










Idén is versenyezni akarok és fogok is!

Valószínűleg nincs olyan versenyző jelenleg a hazai ralibajnokság mezőnyéből, akit ne viselne meg az utóbbi idők bizonytalansága szeretett sportágunk honi működése kapcsán. Így van ezzel Pethő István, az Dynamic Rally Team versenyzője is, akinek azonban már megvan a B-terve arra az esetre, ha a magyar bajnokságban idén nem rendeznének elég futamot.

Pethő István: - Nagyon sajnálom az elmúlt hónapok alakulását, és őszintén szólva elég aggasztónak látom jelenleg a magyar ralisport helyzetét. Az Eger Rali elmaradt, Pécsen nem lesz IRC-futam, pedig én személy szerint azt is nagyon vártam, a nevezési díjakat pedig az egekbe akarták emelni, úgyhogy szerintem pillanatnyilag senki sem tudná megmondani, hogy milyen lesz idén a magyar ralibajnokság, ha lesz egyáltalán.
- Én mindenesetre mindenképp versenyezni akarok idén is, ezért elkezdtem más irányba is mozgolódni, és úgy néz ki, hogy 2012-ben több szlovák bajnoki futamon is rajthoz állok majd. Ami már biztos, hogy elindulunk április 13-14. között a szlovák Presov Ralin, ami CEZ futam is, a jól bevált navigátorommal, Rubóval (Rubóczky Attila) és a Mitsubishivel, merthogy ilyen téren biztosan nem lesz változás: a navigátorom és az autóm marad a régi, ahogy én is!
- Versenyezni akarok és fogok is, ha itthon nem megy, akkor kénytelen leszek külföldön keresgélni magamnak megfelelő futamokat. A Presov Rali véleményem szerint ideális terep lesz a szezonkezdés szempontjából, aztán jöhet majd remélhetőleg a Bükfürdő Rali, és utána a többi szlovák-, illetve magyar bajnoki futam. Szeretnénk minél több ralin elindulni idén is! Itt szeretném megjegyezni, hogy ezúton is nagyon köszönjük a partnereinknek, hogy ezek között a nehéz, bizonytalan körülmények között is kitartanak mellettünk mindenben. Jólesik a támogatásuk, igyekszem ezt idén is minél jobb eredményekkel meghálálni majd a pályán.
- Az autó már szinte teljesen készen áll az új szezonra, és mi is tűkön ülve várjuk a kezdést, úgyhogy rajtunk biztosan nem fog múlni semmi. Csak már tartanánk végre ott, hogy beülhetünk az autóba, és tövig nyomhatjuk a gázpedált az első gyorsaságin, mert túl hosszúra nyúlt ez a téli szünet. Már az elvonás tünetei jelentkeznek rajtunk, úgyhogy reméljük, hamarosan megkapjuk az első adagunkat, mert sokáig már biztosan nem bírnánk versenyzés nélkül. A Dynamic Rally Team együttműködő partnerei: Nagoya Kft, Lavina Szervíz Kft, Landis+Gyr, Europartner Slovakia s.r.o, Halker Kft, Sió Press Kft, Mirelit Depo Kft, Cola Trans Kft, Boxudvar Kft, VPT-Group Kft, LGAqua Kft, Vitalade, Sconto Kft, Metrirep Kft, Deverto Solutions, Origo Pack Kft, BaBér Kft., Lemonet Kft, hiteltaxira.hu, Nero Sped, Duna-Dom 2003 Kft., Shx Gold Kft, H-Reklám, Softipo Informatika Kft, Crew Print, Reiger Suspension.cz.

Forrás: DRT

biggy
2012. április 13.


...Legfrissebb hírek
A miskolci csata videója

A videó Full HD 1080p felbontással...

Eger Rally 2015 HD mozi

A videó Full HD 1080p felbontással...

A Mokka „új ruhája” és egyéb újdonságok Szalayék háza tájáról

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden...

Back to Dakar

Ezzel a szlogennel tartotta tegnap sajtótájékoztatóját...

Több szerencse kell

- Túl egy befejezett versenyen, ami...

Továbbra is a bajnoki cím a cél

- Veszprém Rally nem jól indult...


© 1997-2014 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek