2017. augusztus 17.










Két verseny, három féltengelytörés

Krózser Menyhért–Papp György
MHH Rally Team, Honda Civic R3

Nincs szerencséje Krózser Menyhértnek és Papp Györgynek a féltengelyekkel. Idei két IRC-futamuk alatt három féltengelyük tört el. Az Ír Rali első napján még ki tudtak jönni a gyorsaságiról a törött féltengellyel, de szombaton, az első gyorsasági szakaszon egy dombra már nem tudott felmászni a Honda egykerékhajtással, és a verseny feladására kényszerültek.

„Nagyon csalódott vagyok. Nagyon sokat készültünk erre a versenyre” – mondta Krózser. „Öt gyorsasági szakaszon tudtunk elrajtolni, ebből kétszer eltört a féltengelyünk, és ugyanúgy féltengelytörés miatt estünk ki, mint az idei első versenyünkön, az Azori-szigetek Ralin. A Hondánál azt ígérik, hogy a következő versenyre lehomologizálják az új féltengelyt, amitől azt várják, hogy strapabíróbb lesz. A verseny egyébként nagyon tetszett. Igazi extrém körülmények vannak itt Észak-Írországban. A rendezés tökéletes volt, nagyon kedvesek az emberek, abszolút jól éreztük magunkat. Ha jövőre is jövünk, akkor már sokkal felkészültebbek leszünk, mert az ide kevés, hogy az ember csak egy aszfaltos ralira készül. Nagy pozitívuma volt a versenynek, hogy jól tudtunk együtt dolgozni az új csapattal és Hering Gyula autója is jól működött. A féltengely törés nem a csapat hibája. Úgy jöttünk erre a versenyre, hogy nagyon szeretnénk pontot szerezni az IRC kétkerékhajtású kupájában. Ez megint nem sikerült, úgyhogy most már elképzelhetik, hogy mennyire ki vagyunk éhezve az első pontjainkra, és hogy ennek megszerzésében mennyire eltökélt a csapatunk, az MHH Rally Team. A jövő héten tartunk egy egyeztetést, ott dől el, hogy melyik lesz a következő IRC-futamunk.

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek

Forrás: MHH Rallye Team

biggy

2012. április 08.

>>>>>>>> Defekt, féltengelytörés, de a terv még teljesíthető

...Legfrissebb hírek
A miskolci csata videója

A videó Full HD 1080p felbontással...

Eger Rally 2015 HD mozi

A videó Full HD 1080p felbontással...

A Mokka „új ruhája” és egyéb újdonságok Szalayék háza tájáról

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden...

Back to Dakar

Ezzel a szlogennel tartotta tegnap sajtótájékoztatóját...

Több szerencse kell

- Túl egy befejezett versenyen, ami...

Továbbra is a bajnoki cím a cél

- Veszprém Rally nem jól indult...


© 1997-2014 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek