2017. augusztus 19.










Szűk, bukkan és csúszik – észak-ír pályabejárás

Krózser Menyhért–Papp György
MHH Rally Team, Honda Civic R3

Sűrű napja volt csütörtökön Krózser Menyhértnek és Papp Györgynek az ír körverseny, a Circuit of Ireland első hivatalos napján. Az MHH Rally Team párosának egy nap alatt kellett felírni valamennyi pályát, este pedig a shake downon is részt vettek. A gyorsasági szakaszok Krózser várakozásának megfelelően nagyon nehezek, és annyira speciálisak, hogy szinte nem is lehet rájuk tökéletes beállítást találni.

„A teszt után tegnap sikerült megismerkedni a pályákkal, amelyek a várakozásunknak megfelelően nagyon speciálisak és nehezek” – foglalta össze Krózser Menyhért a tapasztalatait. „Annyira keskeny az út, hogy ha lemész a nyomból, akkor azonnal murván vagy füvön vagy, ami miatt nagyon pontosan kell vezetni. A kanyarok nagyon csúsznak, és bár az aszfalt minősége jó, annyira változatos domborzati viszonyok vannak, hogy egyik bukkanóból a másikba repülünk. A pár centis bukkanók nem is számítanak, de a 10-20-30 centisekből itt egy kilométeren több van, mint otthon egész szezonban. Emellett vannak még a nagy ugratók. Annyira hullámzik az út, hogy szinte murva futóműre lenne szükség. Beszéltünk egy helyi lengéscsillapító specialistával, ő mondta, hogy speciálisan ide tervezett futóművel kell versenyezni. De még azzal sem könnyű, hiszen az egyik ír ellenfelünk az összes tapasztalata ellenére egy teljes napot tesztelt, hogy megtalálják a helyes beállítást. A mi futóművünkkel ezt nem is lehet elérni, de a shake downon folytattuk az autó beállítását, ami egész jó lett. Nagyon sokat gyorsultunk a shake downon is. Szárazon kezdtünk, aztán leesett az eső és a vizes pályán jobb időt tudtam menni, mint szárazon. Az időjárás teljesen kiszámíthatatlan. A shake downon mire felraktuk az esőgumikat, már elkezdett felszáradni a pálya, úgyhogy a gumizás is nehéz feladat lesz. Mindent egybevetve izgalmas, de borzasztóan nehéz verseny lesz. Ésszel kell menni, ugyanakkor sietni is kell, mert ha valaki elóvatoskodik egy pályát, simán kaphat rajta fél percet. Délután rajtolunk, bízom benne, hogy teljesítjük a tervünket és a verseny végén a mi nevünk után is szerepel majd pont.”

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei: Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek

Forrás: MHH Rallye Team

biggy

2012. április 06.

>>>>>>>> Menya Észak-Írországban tesztelt

...Legfrissebb hírek
A miskolci csata videója

A videó Full HD 1080p felbontással...

Eger Rally 2015 HD mozi

A videó Full HD 1080p felbontással...

A Mokka „új ruhája” és egyéb újdonságok Szalayék háza tájáról

Szalay Balázs és Bunkoczi László kedden...

Back to Dakar

Ezzel a szlogennel tartotta tegnap sajtótájékoztatóját...

Több szerencse kell

- Túl egy befejezett versenyen, ami...

Továbbra is a bajnoki cím a cél

- Veszprém Rally nem jól indult...


© 1997-2014 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek