2017. oktober 24.










Az év versenyei



Múlt szombaton adták át a 2010. évi magyar rally bajnokságok díjait az arra érdemeseknek, melynek apropóján két díjazottal beszélgettem. Nem, nem a versenyzők közül, hiszen Ők ilyenkor a múlt évről már nem, az elkövetkezendő szezonról még nem nyilatkoznak. Ám vannak, akik ezt szívesen megteszik.


2010. évi ORB versenyek sorában az év versenye lett a Mecsek Rally, melynek rendezőjével, Jelen Istvánnak beszélgettem:

Mindenek előtt gratulálok az év versenyének megrendezéséhez. Több munka egy ilyen jó versenyt rendezni, vagy Te úgysem adod alább? :o)

Általában próbálok jó versenyeket rendezni; több munka is máskülönben. Fel volt adva a magas labda a Historic Európabajnokság miatt. Idén meg még többet dolgozunk: megmaradt a Historic is júliusi időpontban, meg szeptemberben IRC-re készülünk. Rengeteg munka ez.

A két versenysorozat naptára miatt kellett ezt kétfelé szedni, vagy nektek volt valami praktikus oka?

Praktikus oka az, hogy mi kapjuk a Historic Bizottságtól, az FIA-tól meg az IRC-től az időpontot, hogy ekkor tudunk versenyt csinálni; szóval ez nem úgy van, hogy mi kérjük. Jó lenne oda eljutni, hogy mi mondjuk meg az időpontot, tudniillik nagy viaskodás van a szeptemberi verseny miatt, mert akkor van az erdőkben a szarvasbőgés, és ugye majdnem az összes gyorsasági vadászterületen van. De régen is volt ilyen, úgyhogy meg fogjuk oldani.

Mit vársz az idei évi IRC-től? És mi milyen újdonságra számítsunk?

Lesz egy városi pálya, egy szuperspeciál bent a város központjában majdnem; és ha minden összejön, akkor egy 3,5km-es szakasz járhatóvá tételével meg tudjuk bolondítani a pályákat a Mecsekben.

Meddig van még energiád? Hiszen – kívülről úgy tűnik – mindig egyre több energiát igényelnek ezek a szervezések.

Én bírom. A lényeg, hogy az emberek ne dőljenek ki mellőlem, akiktől kérem, hogy dolgozzanak; de bírják ők is. Az idei versenyeknél minden támogatást megkapok a városvezetéstől, mivel érzik a versenyek súlyát; a Forma1 után, gondolom, az IRC lesz a legjelentősebb autósport esemény az országban.

A másodosztály versenyeinek sorában az év versenye a Baranya Kupa lett, melynek rendezőjét Markó Tibit is faggattam kicsit:

Gratulálok: ezúttal is az év versenye díjat sikerült átvenned Rallye II-es sorozat révén. Nehéz megrendezni egy ilyen színvonalú versenyt, ami egy ilyet kiérdemel?

Köszönöm a gratulációt! Nehéz a kérdés, mert azt hiszem, hogy az elmúlt évekre és mostanában a közelmúltra különösen igaz, hogy bármilyen országos bajnoki versenyt rendeznek rendezők, nagyon nehéz helyzetben vannak. Függetlenül attól, hogy ez most nagy verseny lesz, vagy nem. Ami talán tudna egy kicsit segíteni, az a Szövetség; és reményeink szerint ez talán változik is, mert ha a rendezőknek jobb a helyzete, könnyebben tudják végezni a dolgukat, kevesebb falba ütköznek, akkor nyilván ez áttételesen a versenyekre és a versenyzőkre is vetül. Adott esetben még színesebb, még látványosabb, még színvonalasabb, még több extrával teli versenyeket tudunk prezentálni. Ez a legjobb verseny díj, amit a 2010-es Baranya Kupa kiérdemelt, ez nagyon jólesett. Tudni kell, hogy a Baranya Kupa az egyetlen önálló Rallye II-es verseny, nagyon nehéz gazdaságilag felépíteni, mivel ismert, hogy a Rallye II-ben a létszám erősen lecsökkent. Reményeink szerint elindul egy emelkedő tendencia, és ezért dolgozunk ezzel a versennyel is, hogy az egyetlen versenyen, ahol ők a főszereplők, ott tényleg főszereplők legyenek, és valóban olyan szolgáltatást kapjanak, amilyet megérdemelnek. Nehéz volt a 2010-es, különösen az időjárás miatt, az özönvízszerű eső miatt; nagyon sokszor rezgett a léc. Én a tizenakárhány éves rendezői pályafutásom alatt ennyi problémával egy versenyen még nem találkoztam, de köszönhetően a remek stábnak, akik részt vettek a verseny lebonyolításában - mindent sikerült elhárítani, és nem dőlt össze a rendezvény. És ami még meglepőbb, hogy ezt a versenyzők is észrevették. Nem a hibákat, hanem azt, hogy annak ellenére, hogy milyen extrém körülmények voltak, működött a verseny, és pörgős verseny volt. Úgyhogy örülök neki igen: jólesik.

Az idei évre mit tervezel, van valami extra a tarsolyban?

Ötlete szerintem mindenkinek van. Hogy ezekből mennyit tudunk reálisan megvalósítani, az a közeljövőben ki kell hogy derüljön. Én ide a díjkiosztóra Bükkfürdőről érkeztem, ott töltöttem az elmúlt egy hetet, már a júniusi versenyt kezdtem előkészíteni. Vannak itt is terveim, hogy hogyan lehetne újítani; adott esetben a pályákkal és más dolgokkal kapcsolatban. Nagyon szűkre szabja a lehetőségeinket a környezetvédelem oldala, ami sok nehézséget okoz, és ahol sok esetben nem érezhető a kompromisszumkészség. Hiába megyünk oda pozitívan, hogy beszéljük meg, betartjuk, amit szeretnétek, nem az a cél, hogy romboljunk, hanem az, hogy élni és élni hagyni elven a megfelelő szabályokat betartva tudjuk lebonyolítani a versenyeket. Amiknek nemcsak olyan hozadéka van, hogy az erdőben letapossa a nem tudom milyen virágot a néző, hanem egy ilyen versenynek elég sok más pozitív hozadéka is van arra a városra, térségre, ahol van. Úgyhogy az idei évben is szeretnék újdonságokat; tavaly Bükkfürdőn már elkezdtünk valamit, van még egy-két olyan apróság, amivel szeretném kiegészíteni a versenyt, ami nagyot fog szólni, és nagy meglepetést fog okozni; és amit most nem mondok el. :o)

Mennyiben nehezíti/könnyíti meg az új vezetés a munkátokat, illetve mennyiben nehezíti, hogy új választások következnek?

Én remélem, hogy akár A, akár B, akár C verzióról beszélünk az MNASZ vezetése szempontjából, az senkinek nem célja, hogy akadályozza a munkát. Attól függetlenül, hogy az MNASZ vezetésének terén különböző csatározások vannak, attól a bajnokságoknak el kell indulnia a megfelelő és elvárható színvonalon. Minden rendező kollégám dolgozik már az idei éves rendezvényein; mi úgy tesszük a dolgunkat, mintha minden rendben lenne. Nyilván most előttünk van egy újabb közgyűlés, reméljük, hogy ez sem fogja felülírni, hiszen nekünk, rendezőknek itt más feladatunk nincs, csak az, hogy versenyt rendezzünk jól, a Szövetség vezetése pedig nyilván akkor csinálja jól a dolgát, ha nem róluk szól a rally, mint ahogy az elmúlt 1-2 évben. A versenyzőknek meg az a dolguk, hogy versenyezzenek. Amennyiben nincsenek különböző csatározások, és mindenki a saját dolgára koncentrál, akkor valószínűleg jól fogja csinálni, és akkor ez az egész működni fog.




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek