2017. augusztus 19.










Turán Fricivel beszélgettem


Ahogy azt tudjátok, Turán Friciék a Katalán Rally-n balesetet szenvedtek. Azt hiszem, az sem újdonság, hogy a múlt héten Fricit meg is műtötték. Az ezt követő napokban beszélhettem Vele.



- Hogy vagy?

- Köszönöm szépen, tök jól. Megműtötték a kulcscsontomat, tettek bele egy ún. velő űr szöget, ami azt jelenti, hogy a kulcscsont szegycsont felőli végét kifúrták, beleütöttek egy szöget, és erre a szögre rá tudták rakni az elmozdult másik darabot, és ezt a szöget végigütötték az egész csontban...

- Bocs, hogy félbeszakítalak, de nem hangzik jól.

- Nem hangzik jól, de óriási nagy köszönettel tartozunk a János Kórház Traumatológiai osztályának, és leginkább Popik Ervin doktor úrnak, mert fél kettőkor felébredtem a műtétből - akkor már a szobában, mert persze a műtét után közvetlenül is felkeltettek, de az még egy félbódult állapot volt. Amikor fél kettőkor felkeltem, felvettem a pólómat... Mondhatom, hogy közvetlenül a műtét után fele annyira sem fájt közvetlenül a műtét után, mint a beleset után. Tehát a műtét nagyon jól sikerült, azóta már fájdalomcsillapítót se kell szedjek, tudom mozgatni, tudok aludni, várjuk, hogy teljesen felgyógyuljak.

- Az, hogy így „összeraktak” Téged, mit jelent: Tudsz és akarsz még versenyezni?

- Az meg sem fordult a fejünkben, hogy nem. Persze! Nézd! Én azt gondolom, hogy óriási lehetőségünk volt, az én érzésem szerint jól is éltünk vele, az, hogy volt egy hibánk... Most már a belső felvételről kiderült, hogy igazából egy itiner hiba volt, és egy nagyon pici apróságon múlt. Egészen pontosan ez úgy történt, hogy az itinerben fordítva volt két információ. Mi úgy írtuk, hogy sima jobb, már fékes, és hamarabb kellett volna írni, hogy nagy fék, és a sima jobbból a jobb3. Egyszerűen esélyünk nem volt megállni. A belső felvételről látszik is, hogy sima jobbként elkezdek fordulni, mondja Gabi, hogy sima jobb, középen fékes, de ez már késő volt. Nagyon gyorsan odaértünk, és mivel a kanyar íve előtt volt egy nagyon pici bukkanó is a pályán, ezért az egész autó átterhelt a bal első kerékre, és egy ilyen orrtolós állapotban lecsúsztunk az útról. Tanultunk belőle, azt gondolom, de mindemellett hál' istennek a Ford nagyon elégedett velünk. Sok telefonhíváson és e-mail váltáson vagyunk túl, érdeklődnek, hogy vagyunk, mikor fogunk felgyógyulni, és mikor tudnánk kimenni Hozzájuk, hogy beszéljünk arról, mik lehetnek a lehetőségeink jövőre, illetve mikor tudunk idén még egyet tesztelni... Konkrétan azt szeretnék, hogy mielőbb újra autóba üljünk, de arról szót sem említenek, hogy az autóval mi van. Az nagyon jópofa, hogy valószínűleg ezzel az autóval fog menni Henning Solberg fog menni az angol futamon.

- Jól értem? Ezzel az autóval?

- Igen! Úgy képzeld el, hogy az autó ugye vasárnap már elindult Spanyolországból, hétfő estére már Angliában volt. Kedden levágták róla azokat a részeket, amikről egyértelműen látszott, hogy használhatatlan, utána betették az autót egy nagy röntgenbe, átnézték az autót, repedéseket, hajszálsérüléseket, hol sérült meg a bukócső... Aztán már ki is javították ezeket a sérüléseket. Ha jól tudom, a hét végére az autó kész is van. Egy gyárban ugyebár máshogy működnek a dolgok, de ez azért nekünk is meglepő volt.

- Gabi hogy van?

- Gabi hál' istennek jól van. Tegnap, amikor megkaptuk a belső felvételt, és meg tudtam nézni, bár Ő még nem látta, telefonon megbeszéltük. Tudod, mindkettőnkben volt egy rossz érzés, hogy mi történhetett. Ugye, az ember mindig magában keresi a hibát. Mondhatjuk azt, hogy közös hibánk volt, de nem ott abban a szituációban hibáztunk, hanem az itineríráskor.

- Mi az oka, hogy rosszul sikerült felírni ezt a kanyart? Min múlott?

- Nem tudom. Tudod, kettőből mentünk. Talán zavaró volt az is, hogy GPS korlátozással megyünk, ami nem jelenti azt, hogy 90-nel nem lehetne egy pályát felírni, de ehhez a részhez olyan 70-80-nal érkeztünk akkor, hogy nehogy túl gyorsan menjünk, míg a versenyen megérkeztünk olyan 150-es tempóval... Az a 20 méter, amit mi felírtunk, és amin múlott a mi itiner hibánk, ennél a tempónál eltűnt. Azt gondolom, ha Gabi azt a 20 métert nem mondja ki, vagy nem írjuk föl, akkor időben érkezik a következő információ, így időben tudunk fékezni és be tudunk fordulni. Tanulnunk kell ebből, ebben biztos vagyok, de megnéztem azt a gyorsaságit addig, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jól versenyeztünk szombaton és vasárnap is eddig a pontig. Csalódottak is vagyunk persze, hogy nem tudtunk célba érni, nem tudtuk befejezni, de személy szerint én is örülök annak, hogy Gabinak nem lett semmi baja, de annak is, hogy én is egy kisebb műtéttel megúsztam ezt a balesetet. És persze annak is, hogy a Ford nagyon elégedett velünk. Többször mondták, hogy tudták, hogy teszt nélkül megyünk, és ennek ellenére nagyon elégedettek azzal az eredménnyel, ahogy mentünk.

- Valóban nem kis teljesítmény egy ilyen mezőnyben ilyen előkelő helyen autózni.

- Hát igen, nagyon jó volt, hogy egy kicsit profinak érezhettük magunkat. Nagyon hálásak vagyunk a Fordnak, hogy ezt lehetővé tette számunkra, de kicsit csalódottak vagyunk, hogy nem értünk célba. Azt gondolom, azzal tudtuk volna meghálálni ezt a lehetőséget. És ami nagyon fontos: nagyon nagy támogatást kaptunk Magyarországról. Ott kint is sok magyar volt kint, rengetegen jöttek szurkolni, nagyon sokan kísértek minket a versenyen, nagyon sok emberrel találkoztunk a szerviz parkban, és ahogy akár a ti fórumotokon is lehet olvasni, nagyon sokan támogattak minket ebben a versenyhétvégében, azt gondolom.

- Sokan szurkoltak nektek. Mikor szurkolhatnak legközelebb?

- Keressük a lehetőséget, mikor tudunk versenyezni. Leginkább most rajtam múlik, el kell kezdenem egy rehabilitációs programot, amiben benne van egy kis gyógytorna, egy kis erősítés, és persze meg kell várni, hogy ez a csont rendesen összeforrjon, mert butaság lenne megkockáztatni, hogy újra eltörjön vagy újra meg kelljen operálni. Azt remélem, három-négy hét múlva már tudjuk tekergetni valamilyen autó kormányát. És mindenképpen szeretnénk még idén menni. Mikulás Rally-t terveztük mindketten Gabival, de most éppen azon dolgozunk, hogy a jövő évi lehetőségeinket megismerjük, és össze tudjunk rakni egy olyan programot, amivel tudunk szerepelni akár egy-két VB futamon is, és emellett a magyar bajnokságban.

- WRC jövőre nemlesz. Mivel tervezitek a szezont? Milyen kategória?

- Azt gondolom, hogy azért választottuk idén az N-es autót Magyarországon, mert így maradt meg az esélyünk, az anyagi lehetőségünk arra, hogy VB futamon indulhassunk. Nagy kérdés, hogy jövőre mire lesz lehetőségünk kint, ez fogja meghatározni a magyarországi szereplésünket. Azt gondolom, azon fog nagyon sok múlni, hogy milyen lehetőséget kapunk kintről. Ha lesz lehetőségünk egy pár versenyen indulni kint, akkor ismételten az lesz a fókuszban, azt meg meglátjuk, hogy tudjuk ehhez hozzá kapcsolni a magyar bajnokságot. Természetesen szeretnénk menni itthon, szeretnénk a magyar nézők előtt is versenyezni, ez nem kérdés.

- Köszönöm a beszélgetést. Mielőbbi gyógyulást kívánok. Találkozunk a Mikulás Rally-n.


>>>>>>>> Turán Friciék valaha volt legnagyobb esése




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek