2017. augusztus 19.










A szakértő válaszol



Vannak, akiket szeretnek a rally-s társadalom tagjai, és vannak, akiket nem. Vannak akik értenek hozzá, és vannak, akik csak úgy tesznek. Hogy kinek az értékrendjében ki hova sorolódik be, egyéni, szubjektív dolog. De van valaki, akinek a hozzáérését nem igen kérdőjelezi meg senki. Gondoltam, így a szezon kezdetén, de túl az első versenyen megkérdezem hát néhány dologról. Büki Ernővel beszélgettem.


- Elkezdődött a szezon, Te viszont tavaly úgymond eltávolítottad magad az RSB közeléből. A rally környékén azért még idén is láthatunk? Dolgozol, ténykedsz, vagy ez már nem a Te világod?

- Jól fogalmaztál: tényleg úgy tűnik, hogy tavaly én eltávolítottam magam; ami biztos, hogy soha többet versenyigazgató nem leszek, nem akarok lenni. A történtek miatt, hogy hibáztam, ez az egyik. A másik, hogy versenyeken természetesen fogok szerepelni, fogunk találkozni, hiszen a Markó Tibi, a Lakatos Robi, az Adamovics Márk, a Jelen István több évre előre leszerződtetett, dolgozom nekik. Ezenkívül a Szövetségből megkerestek, meg én is úgy gondoltam, hogy felügyelői munkát fogok vállalni egy-két futamon, nyilván azokon a rendezvényeken, ahol a rendezők azt szeretnék, hogy felügyeljek, ott megpróbálok az lenni. Ha nem, akkor a háttérben a verseny szervezésben, előkészítésben, lebonyolításban fogok dolgozni; ezért voltam például Egerben is felügyelő.

- Milyen a viszonyod most a Szövetséggel, RSB-vel? Békepipát szívtatok, vagy... mi a helyzet?

- Igazából békepipát nekem nem nagyon kell szívni senkivel, mert nem haraggal váltam el. Én az RSB-ben már több mint egy éve nem tevékenykedem, ezért néha sértő, amikor azonosítanak a mostani Rally Bizottsággal. Az RSB vezetőjével, én úgy gondolom, jó a kapcsolatom: fölveszi néha a telefont, szokta kérni a véleményemet; én is fölhívom, hogy mit milyen irányba kellene, tehát szakmai dolgokról beszélgetünk. Amivel én megszakítottam a kapcsolatomat, az konkrétan a bírói bizottság. Idén már nem vizsgáztam le, mint sportbíró, nem is kívánok levizsgázni, mondjuk, hogy ez a terület nem érdekel. Nyilván a sportbírók naponta vagy hetente megkeresnek bizonyos problémákkal, de én elzárkóztam mindentől.

- Azt mondtad, hogy azért ott vagy a versenyek környékén. Te hogy látod az idei szabályváltozásokat? Itt a WRC-től a bioetanolig sok mindenre kitérhetünk. Mi az, ami szerinted jót tesz ennek a sportnak, mi az ami nem, szerinted mit lehetne máshogy?

- A bioetanol szerintem egy érdekes kérdés. Azt gondolom, hogy ha a versenyzői társadalomnak ez az igénye, akkor kell, viszont az elnökség részéről ez egy rossz időben meghozott nagyon rossz döntés volt. Sportszakmáról beszélek. Ezen kívül a WRC , A8 kérdésekben úgy gondolom, hogy a Rally Bizottság hozott egy rossz időben egy nagyon rossz döntést, de az egri tapasztalatok alapján azt kell mondani, hogy le a kalappal, mert ezidáig bejött. Élvezetes, jó versenyt láthattak a nézők, és én bízom benne hogy ez így fog folytatódni. Valószínűleg kiegyenlítettebb, sokkal szorosabb küzdelmeket fogunk látni egész évben. Én úgy gondolom, hogy ha eltelik még olyan 3 verseny, akkor tudunk esetleg már statisztikailag számokkal is beszélni. Ezt így el kellett fogadni a magyar mezőnynek. Sajnos pillanatnyilag csökkent az indulók létszáma, de én úgy gondolom, hogy ezt az etanol sztorit is majd megszokják a srácok, és majd jó kis versenyeket fognak vívni.

- A bioetanolnál azért fönnmaradt a hangsúly, amikor azt mondtad, hogy rossz időben rossz döntés. Miért látod így, mitől nem jó?

- Egyetlen egyért: most már huszon éve benne vagyok az autósportban. Szabálytisztelő srác voltam, sőt egy 6 éve már a versenyzőknek a szabályismereti tanfolyamaiban is benne vagyok, vizsgáztatásban. És amikor mi azt oktatjuk, meg így van leírva a szabályban, hogy a Rallye Bizottság hozza a szabályokat, az Intéző Bizottság, a legfelsőbb sportszakmai szerv hagyja jóvá, akkor ott vége van. Van egy ilyen kiskapu, hogy a versenyzők panasszal élnek az elnökséghez. Majd amikor minden fórumon minden átmegy, és az elnökség föntről lenyúl, énszerintem az nem egészséges. Én erre mondtam, hogy rossz döntés volt, de láttunk már ilyet, hogy egy versenyző el volt tiltva: másod- harmadfok, minden megállt, jóvá lett hagyva, majd az elnökség lefelezte a büntetést... Én úgy gondolom, hogy ez a demokráciának az úgynevezett hátránya, én ezért nem is szeretem, mindig van valaki fönn, aki belepiszkálhat a levesbe.

- Az a hír járja, hogy sokan eddig is használták, gyakorlatilag most legalizálva lett, amit sokan műveltek.

- Erre senkinek semmilyen bizonyítéka nincs, de így van.

- Szerinted mennyire ellenőrizhető? Kokó azt nyilatkozta nekem a verseny előtt, hogy most lesz mindenféle mérés. Ez mennyire van a helyén? Úgy megy ahogy kell, vagy sem, vagy nem látsz rá?

- Szerintem a következő versenyen ez tökéletesen, 100%-osan fog üzemelni; most az Eger Rally-n, ez nem titok, mindenki tudja, volt üzemanyag mintavétel, ami mindenféle szabályt nélkülözött. Én azt mondom, hogy szabálytalan mintavételezési eljárás történt: a mintákat levették, a mintákat elemezni fogják. Kell tudnunk az elemzés metodikáját, menetét. Mivel verseny előtt 5 nappal hozta a döntést az elnökség, hogy lehet használni, én úgy gondolom, hogy ennek az ellenőrzése egy kicsit elkapkodott volt. Régebben volt már üzemanyag mintavételezés, ami szabályosan működött, most egy picit valamitől nem úgy működött; a felügyelő testület nem is vette figyelembe, hogy vannak mintavételek, mert akkor az eredményt nem szabadott volna jóváhagyni, hanem megcsillagozni, hogy a benzin mintavétel eredményéig... Nagyon komoly szakemberek vettek ebben részt egy intézettől, a Szövetség ezzel az intézettel le fog szerződni, le lesz fektetve feketén-fehéren a szabályzása: mit hogyan; és ez működőképes, és ezt csinálni is kell. Én szeretném, ha minden versenyen lenne ilyen, ha nem is 9, de egy 4-5-6 autótól. Így van, sokan azt mondják, hogy most legalizálták, ami eddig nem volt engedélyezve, viszont a pancsolás még mindig benne van, és ezért kellenek az ilyen mintavétel ellenőrzések. Én örültem neki, hogy Egerben is megjelentek és csinálták, csak megint ott van, hogy le van írva nekünk egy szabályunk, ebben vannak biztonsági előírások: tárolási, hordozási, vizsgálati szabályok; itt ezekben nagyon nagy hiányosságok voltak, de úgy gondolom, hogy ez a következő futamra rendbe lesz téve és minden működhet.

- A bioetanolról valaki azt mondta a pálya szélén, hogy annak láthatatlan a lángja, és így nem biztonságos a használata. Erről te mit tudsz mondani?

- Ez, amit mi bioetanolnak hívunk ez E85-ös benzinkúton kapható üzemanyag. Nekem is volt egy ilyen aggályom, de ami lángmentesen ég, az metanol. Itt van a fejekben egy kis probléma, nekem is ez volt az aggályom, hogy ha ezt kezdik el tankolni, azt nem lehet látni. De az metanol, ami láng mentesen ég, ez pedig etanol, 85-ös, és kutaknál lehet kapni.

- Felmerült az üzemanyag váltás kapcsán, hogy egy beszállító legyen az egységesítés, a korrekt verseny érdekében. Szerinted, a magyar versenyzőket ismerve ez biztosítaná az egységességet?

- :o) Hogy egész pontosan fogalmazzak: biztosítottabb lenne jóval, mint most.

- Szerinted mi az akadálya annak, hogy ez így megvalósuljon?

- Ennek egyetlen egy akadálya van szerintem: hogy Magyarországon vagyunk. Itt mindenféle engedélybe ütköznénk, nincs, aki ezt felvállalja, ebbe pénzt kell tenni, ez egy rendszer: hogy ez mindennek megfeleljen, hatósági engedélyek kellenek, ennyi... És akkor ez már bőven elég is, hogy ettől ódszkodjanak. Sokszor mondják, hogy ilyet nem lehet kötelezővé tenni; ezt egy ugyanolyan tollvonással el lehetne intézni, mint ahogy a WRC-ket elintézték – és én váltig hiszem, hogy ez volna a jövő.

- Versenyzőkkel beszélgetve úgy tűnt, hogy nincs egyetértés: Keverhető ez a bioetanol, vagypedig vagy ezzel, vagy azzal megy valaki?

- Ez nagyon szakmai kérdés, de ahogy tudok válaszolok. :o) Az én régi autómmal jár az egyik barátom, és ő felesben jár E85-tel és teszi hozzá a 95-öst. Igazából a versenyen szerintem ezt nem lehet, mert ha az van megadva hogy E85 akkor E85... Szerintem ez nem keverhető. Mert az elnökségi határozatban is az van leírva, hogy E85, MF... szabványnak megfelelő. És abban a szabványban le van írva minden.

- Az egri futam nagy kérdése volt az S2000 – N4 versengés. Sokan mondták, hogy a magyar pályák nem az S2000-eknek valók. Te azért ültél már sokféle autóban... Szerinted a Magyar Bajnokságban tud olyan meccs lenni az N-esek és a Super2000-esek között, ami alapján ők egy kategóriába vannak sorolva?

- Ezt elég nehezen ítélném meg úgy, hogy S2000-es autóban még nem ültem. :o) N csoportosban teszteken itt-ott részt vettem. Viszont mindenhol ott vannak a szakemberek, úgyhogy itt a versenyzők és szakemberek nyilatkozataira kell hagyatkozni. Ami látszik, hogy a Super2000-es autóknak az áttételei, azok nem igazán felelnek meg a magyar pályáknak. Ha megnézel egy kinti futamot, ritka az, hogy egy-egy gyorsaságin 100km fölé szaladjunk, akár csak 104-105 legyen. A mostani VB futamokat is, ha figyelem, olyan 80-as átlagsebesség környékén járnak. Biztos vagyok benne, hogy ha ilyenek lennének a magyar pályák, akkor sokkal nagyobb esélye lenne a Super2000-eseknek. De ha azt nézzük, hogy Ifj. Tóth János nagyon jó időket autózott, nehéz ezt megmondani. De ha végigszaladok így fejben a magyar pályákon, nehezen tudnám elképzelni, hogy valahol potenciálisan ellenfelei legyenek a Super2000-esek; tehát hátrányban vannak, nekem az az érzésem.

- Te tudsz olyan szándékról, hogy külön kategória lenne itthon emiatt, vagy FIA-hoz igazodunk, és ez marad így?

- Én úgy tudom, hogy az a metodika az RSB-n belül, hogy az FIA-hoz igazodunk; igazából ha jó a sejtésem, Super2000-esből van két autó; nem is életképes, hogy külön kategória legyen egyelőre.

- De hosszútávon? Mert az autók gyarapodhatnak, és a pályáink évről-évre nem nagyon fognak változni...

- Ha mást nem nézünk, csak a Historicot: mindenki, aki elutazik már kupákkal megy haza, akkor sokkal nagyobb értelmét látnám, hogy csinálnának egy Super2000-es kupát.

- Buta, szőke nős kérdés, de azért felteszem: Előfordulhat az, hogy a Szuper2000-es autók végsebességére, így az esélyek kiegyenlítésére tekintettel több lassító lesz majd a pályákon?

- A lassítónak az én meglátásom szerint biztonsági szerepe kellene, hogy legyen, nem arra való, hogy ne végsebességgel kelljen utazni.

- Egy másik újdonságról. Hallottunk a Lada kupáról, ami nem fölülről, hanem alulról kezdeményezve próbált elindulni. Lehet erről tudni valamit?

- Én amennyit erről tudok, és aminek örültem, hogy volt egy Ladás fórum, egy 20-25 versenyző megjelent, és nagyon jó dolgokat vetettek föl a Cselényi Balázsnak, a sportszakmai alelnöknek. Kiírásra került a Lada kupa, és ami engem örömmel töltött el, hogy az egri versenyen 10-12 Ladával találkoztunk S csoportban; ez ennek biztos, hogy a következménye. És ha jó az információ, egyre többen húzzák elő a régi technikákat, kipofozzák, felújítják és jönnek.

- Szerinted az helyénvaló dolog, hogy ezeket alulról kell elkezdeni? Hiszen azért, főleg aki most az RSB-ben és környékén van, elég régi motorosok, ismerik a Ladákat, és tudják, hogy milyen presztízse, milyen hangulata volt itthon, és azért ezeket az autókat nem ásták el az emberek. Nem gondolt eddig erre senki, vagy valami miatt megbukott egy-egy ilyen kezdeményezés?

- A Rallye2-ben működött ez a Lada kupás sztori, és az ORB mezőnyéből tavalyelőtt egy picit kikopott. Egy-egy versenyző indult 2-3 futamon, akkor ha visszaemlékszel jópár évvel ezelőtt szétcincáltuk a kategóriákat, hogy még a Zsigulikat is el tudjuk osztani köbcentinként: nem jött be, kevés induló volt. Az hogy az RSB-ben ki milyen régi motoros, nem mindig tükrözi a szakmai hozzáértést – én úgy gondolom és távol álljon tőlem, hogy bárkit bántsak. Viszont, ha magától nem jön egy bizottságnál, még ezt sem tartom rossz dolognak, hiszen ők abban gondolkodnak, hogy minden FIA-kompatibilis, ami szerintem egy halott dolog. Versenyzőket kell a pályára produkálnunk, sok autót, hátha jönnek a nézők is, programokat, és akkor viszont azért van a demokrácia – mert azért van abban jó is :o) - hogy alulról kell kezdeményezni, és lásd most van egy olyan kezdeményezés, ami megállt, működik vagy elindult – inkább így mondom. És én bízom benne, hogy működni is fog. Tehát nem feltétlenül baj, hogy alulról indult. Sőt! Az volna a jobb, ha az emberek a problémáikat a megfelelő helyre mondanák, mert ha nincs információ, akkor nem lehet építkezni.

- Említetted a versenyzői létszám szűkösségét. Azt hiszem ennek nagyon jó példája a Rallye2. Te mit gondolsz erről, hogy lehetne javítani?

- Megmondom őszintén, erre nem nagyon tudok válaszolni, mert úgy gondolom, hogy 3-4 éve, amikor volt még a Rallye2-nek egy apja, Nattán Gyuri, ő nagyon jól megpróbálta összeszedni ezeket a srácokat. Nagyon sok jó dolgot elindítottak, de ez a történet megállt. Ha jól emlékszem 35 induló volt most Egerben, és én nagyon örültem, mert azt hittem 20 környékére fog lecsökkenni, mert a tavalyi évben egy jópár futamon 22-23-24 induló volt. Igazából egy stabil mag van. Nem akarnak onnan nagyon felmenni ORB-be, ők ott elvannak, belőttek egy költségvetést, van egy viszonylag jó kilométer, kevesebb időt vesz igénybe, tudnak mellette dolgozni. Sajnos ma már nem mondhatjuk azt, hogy az élsporthoz tartozik, már olyan szinten, hogy ezt profi módon lehet űzni – sőt ez régen sem így volt. Én azt mondom, hogy ez az egri 35 fő, ez jó volt. Nyilván a murvás futamokon majd óvatosabbak lesznek, kevesebben indulnak, de még minimum egy 7-8 párosról van olyan infó, akik most nem lettek kész. Igazából egy 40 fő egy Rallye2-es mezőnynek kevés, de én úgy gondolom, hogy most örülnünk kell ennek is.

- Azok az érvek, amiket a Rallye2. mellett soroltál, azok megvannak a Túrában is. És ha megnézed a túra mezőnyét, létszámát Egerben, azért az egy más lépték.

- Igen, de a Túrának a szabályozottsága még elég messze van a miénktől, annak ellenére, hogy egy nagyon egységes kis csapat. kinőtték magukat, jól csinálják, nem eszetlenek, amit mindig a fejükre olvasnak – egy stabilan működő kis társaság. De ott még mindig olcsóbbak a költségek, idézőjelben mondva ott nincs akkora irányítási fegyelem, és ott tényleg tokkal-vonóval két nap alatt lejátszódik minden. Azért a Rallye2-nél azért a 3-4 nap az minimum. És hogyha így odacsapódnak az ORB-hez, kilométerben sem kapnak sokkal kevesebbet.

- Igen, ezért kérdeztem, hogy nem félő-e, hogy a Túrába mennek át a másik osztályok?

- Igen, ez érdekes: van olyan ORB-s versenyző is, akit elvesztettünk, mert nem úgy jönnek össze a dolgok, vagy tele lett az a bizsonyos, például Gyarmati Ariel is a Túra mezőnyében versenyez idén. De beszélgettem Pécsett Rallye2-es versenyzőkkel, és panaszkodtak. Kérdeztem, hogy akkor miért nem próbáljátok meg a Túrát? De mondták, hogy a Túra azért nem a Rallye2. Van tehát egy felépített imázsa a dolognak, és ez is azért vonzó lehet.

- Te már elég tapasztalt vagy, sok mindent láttál szerte a világban... Mit gondolsz arról, amikor szakasz közben történnek gumicserék – leesik az eső, és elő-előkerülnek a bokor alól a gumik. Szerinted lehet még ilyet látni?

- Hogyne... :o) A versenyző az versenyző, próbál ügyeskedni. Én úgy gondolom, hogy egyre nehezebb, hiszen most már minden szervizparkból ki gumijelölés van. A jelölésnek a visszaellenőrzése is folyamatos a verseny során; igazából csak az ellenőrzést végző 2-3 személy tudja, hogy hol fogja visszaellenőrizni. Maradjunk annyiban, hogy ha valaki lecseréli, mert eső van, ő nem tudhatja, hogy a stopban nem fog ott állni a technikai bizottságnak a személyzete, és nem fogják ellenőrizni. Ennek ellenére előfordul. Most is látod hogy a szervizparkból megy ki olyan autó, ami csapatvezetői matricával van ellátva, és benne van 3-4 kerék, meg szerszámosláda ez-az-amaz... Volt egy évvel ezelőtt, akik a tiltott szervizt ellenőrizték, egy mozgó operatív csoportnak nevezett egység, de ezzel mostanában nem találkozunk, mert volt, hogy ők is megváltoztatták a jegyzőkönyvüket, tehát megingott a bizalom. Én szeretném, ha ez visszatérne, sőt erősített létszámmal, és a csapatok is eljutnának oda, hogy ha mondjuk a stop állomás környékén szervizmatricás autó tartózkodik, az tiltott szerviz, és azért megvan a megfelelő szankció. Még akkor is, ha csapatvezető jön ki vele, le van írva a szabályzatban... De egyébként én úgy tapasztalom, hogy jelentős javulás van ebben. De a kétely, amit mondasz, az jogos, ott van, és nem zárható ki, hogy nem fordul elő.

- Picit előre tekintve: következik Miskolc Rallye. A nézők, úgy tűnik, nagy örömmel fogadják, hogy lesznek éjszakai futamok. De azért ennek van egy más olvasata is: ez így nagyon hosszú lesz. Te hogy hallod, a versenyzőktől ezt hogy fogadják?

- Akivel beszéltem én erről, az profi módon válaszolt: ez a feladat, ezt kell megoldani; erre fognak felkészülni. Szerintem ez mindenkinek kihívás – versenyzőkről beszélek – hiszen ehhez nem vagyunk hozzászokva, egy kicsit a szervezetet erre át kell játszani; de maradjunk annyiban, hogy szombaton 2-kor célba érnek – ez számít az 1. napnak, aztán 21:50-kor rajtolnak a második napra, szóval pihenésre, alvásra ez az időpont nem alkalmas, arra szerintem nem is fogják használni. De szerintem erre át lehet állni. Én is voltam pár ilyen versenyen szlovákoknál, Bulgáriában, nehéz volt, de meg lehet csinálni. De én ennél egy picit továbbnézek: a háttérszemélyzet, a sportbírók, iszonyú teher lesz nekik, mert én abban nem vagyok biztos, hogy a rendező félidőben le fogja őket cserélni. Pedig azért 26 órát talpon lenni, bíráskodni és dolgozni, azért az kemény. De őnekik ez a dolguk, nekik ezt kell teljesíteni; a versenyzőknek meg a versenyzéssel kapcsolatos dolgokat. Nyilván egy jó feeling, egy jó buli; nézőknek meg pláne. Pont Miskolcon volt egy ilyen verseny, én is imádtam, amikor sötétben mentünk. Fel kell azonban hívni a figyelmet a tüzekre, mert hajnalban azért csak hűvös van, és bent leszünk erdőben itt-ott. Erre fokozottan ügyelni kell, de ezt rájuk is bíznám, mert a nézők már vannak olyan felnőttek, hogy nem fognak ártani, csak segíteni.

- Te is említetted, hogy fáradt lesz a rendezői gárda, a versenyzők is, mások a látási viszonyok is... Szerinted mennyire lesz biztonságos?

- Én úgy gondolom, hogy, ha a szabályokat betartja a rendező, márpedig miért ne tartaná be, hiszen rutinos rendező, akkor ezzel sem lesz probléma. Fontos lenne, hogy ha nincs is minden kanyar kivilágítva, de felkészülni arra, hopgy egy autóból meg lehessen világítani a nézői csoportokat, ha valami... Nem kifejezetten rendbontásról beszélek, de a sötétben bárkivel bármi történhet. Plusz az állomások: rajt, cél, időellenőrzők megvilágítása... Én úgy gondolom, hogy a biztonsági szolgálat felkészül majd plusz bevethető "egységekkel". Lehet hogy a hajnal közeledtével a nézők is több alkoholt vesznek magukhoz, ami nem feltétlenül baj, és nem feltétlenül a problémát fogja előidézni, de szerintem mindenkinek fokozottan fel kell készülni. A rendezői létszám szerintem meg lesz erősítve.

- Hallgattam egy beszélgetést, és mondtad, hogy van egy szívedhez nagyon közel álló autó a múltadból: a Lancia, és azóta sem került hozzád közel egyik autó sem ennyire. Azt is mondtad, hogy ha abból valaki építene egy olyat, akkor mennél Historicban. Összehasonlítva a régi hangulatot, ha most állnál fiatal fejjel a kérdés előtt, hogy rally-zz, akkor mennél?

- Ha fiatal lennék, akkor mennék. Amúgy is mennék, ha lenne rá pénz, mert az kell hozzá: akkor tudsz csapatot csinálni... Tudod, ha most kezdeném, akkor ebben a miliőben kezdenék, és úgyis megtalálnám magamnak a megfelelőt. Régen teljesen más volt, és tényleg nem is szeretem összehasonlítani. Most Egerben azt mondom, hogy sok néző volt; de akkor régen rengeteg volt. Ha megnézem a mostani médiákban megjelenő beszámolókat és a régieket, óriási a különbség, pedig a média sokat fejlődött azóta minden területen; még az akkori mindig übereli a mostanit. Más volt az emberek hozzáállása, rálátása, a gazdaság is más volt. Lehet hogy nem éltünk jobban, de mind a nézőknek, mind bárkinek könnyebb volt elérni egy rally rendezvényt is. Te tudod, mert ott vagy mindenhol, azért néha meg kell számolnotok nektek is, hogy el kell menni, tankolni kell, aludni kell... És ha ezt visszavezeted csak 2000-ig, ami elég durva idő, akkor is látod, hogy megvakarja az ember a fejét. És úgy igaz ez mindenre; olcsóbb nem lesz semmi sajnos.

- Ha most mennél akkor melyik kategóriát választanád, milyen autóval, egyáltalán melyik oldalra ülné?: Csak a J1 neked a tuti helyed? Illetve kivel mennél?

- Csak a J1, ezt is elmondtam többször, hogy én annyira jó pilóták mellett ültem: Balatonyi, Kiss Feri, Ranga Laci; én mindent tudok, hogy mit kell, vagy lehet megcsinálni, de soha nem merném. Én jobb oldalra születtem, oda teremtődtem, nekem az a helyem. Hogy milyen géposztályban, az érdekes. Néha úgy megnézegetem az autókat, mert nem vagyok igazán műszaki ember, nem esek hanyatt még a WRC technikától sem, de ami megborzongatott: tavaly megnéztem egy R3-as Hondát. Az valahogy úgy nagyon megizgatott, hogy milyen lehet. Soha nem ültem Super1600-ban, Super2000-ben; N4-es Mitsubishiben már ültem. Ha most választanék, akkor azt mondanám hogy N4, ott mennék Mitsubishivel. Ha meg kéne nevezni pilótát, sok ember mellé beülnék, egy Kiss Feri vagy Ranga Laci azonnal megugrasztana, de ehhez pénzt kéne csinálni, teremteni, szerezni... Direkt nem mondok nevet. Amatőr bajnokságban is van egy-két srác, még Zsigulis is, ahová nagyon beülnék, mert azt a régi Zsigulis időszakot úgy látom a srácban, srácokban. És lehet, hogy rosszul mondtam abban az interjúban, amit láttál, hallottál: lehet, hogy nem is kell megvárnom a Historicot, hiszen a Lancia azt hiszem S3-ba beférne a mostani nyitott géposztályokba is. De egy olyan igazi, nem olyan, amit otthon fúrok, faragok, hanem egy olyan, amiben ültem Olaszországból. Van is ilyen már, utánajártam...

- Akkor mi tart vissza? :o)

- A piszkos anyagiak. :o) Igazából az is lehet, hogy így interjúban nagy a pofám, de ki kéne ezt próbálnom, mert lehet, hogy már nem esne olyan jól, ahogy én azt gondolom, vagy amennyire vágyom rá. Biztos, hogy klassz volna, de lehet, hogy már félnék. És akkor elrontani egy csapat játékát, vagy a társamét, azt nem szabad.

- Van olyan kedvenc versenyed, hogy ha csak egyet választhatnál, azon indulnál a mostaniak közül?

- Mecsek Rallye.

- A régiek közül is ez volt a kedvenc?

- Minden versenyt szerettem, de valahogy a régi Salgó Rallye-k... az nagyon ott volt. Meg a Mecsek, de abban benne van a hazai sztori is. Salgón valahogy az emberek is... Miskolcon is jól éreztem magam, de ha rangsort kell állítani, akkor azt mondom, hogy az első helyen Salgó, Mecsek vállvetve, és utána mondjuk egy Miskolc, Veszprém.

- És melyik a kedvenc kívülről? Mert talán más: vagy rosszul gondolom?

- Kívülről mindenképp a Veszprém. Ha megkérdezik, én azt mondom, hogy az aszfaltot sokkal jobban szerettem, mint a murvát, én nem szerettem mikor úgy csúszkált. Az aszfalt sokkal gyorsabb, precízebb, ott idézőjelben sokkal nagyobbat tudsz esni. Veszprémben szoktam bemenni több helyre nézni, de egy Szombathely is jó. Mecseken egy Nyárásvölgy: annak is vannak jó részei, ott is szoktam sündörögni. Az egri versenyen soha nem indultam, de mindig végigjárom a pályákat, abban is látnék fantáziát, hogy hol nézném, ha nézném. Én nem olyan helyekre mennék, ahol a sok embert látom, inkább olyan féktáv meg fékút, nagyon tempós részek, hogy ki hogy vállalja el, engem inkább ez fogna meg.

- Azt mondtad az említettt interjúban, hogy furcsálod, hogy 10-12 nevet emlegetnek dobogósként...

- Igen, én azt mondom, hogy 5-6 nevet tudnék megnevezni, de várjunk még ezzel is 3-4 versenyt. 3-4 futam után azért sokkal könnyebb lesz megmondani, mert fogjuk tudni, hogy a részeredményekben ki mit tud produkálni.

- Utolsó kérdésként visszakanyarodnék oda, ahonnan az elején indultam. Nagyon sok kritika hangzik el az RSB, MNASZ felé. Egy más összetételű RSB-vel, MNASZ-szel te dolgoznál-e együtt?

- A kérdésre most válaszolni kéne igennel vagy nemmel :o) de én azt mondom, hogy ez nyitott. Az igazsághoz és az őszinteséghez az is hozzátartozik, hogy korosodom, egy picit fáradok is. A rendezvényeken sokat dolgozom, mellette különböző embereknek nagyon sokat segítek, nem biztos, hogy nekem már vezetőnek kell lennem. Én sokkal jobban örülnék, ha igazán váltanánk generációt és találnánk fiatalokat. Kevés fiatal van, és nem is igazán látok "jelentkezőket", akiből ez vagy az lehetne. Nem azt mondom, hogy az idősebbekre nincs szükség. Ők kellenek, de vérfrissítésre van szükség, hiszen a fiataloké a jövő.




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek