2017. oktober 23.










Floch István

Hogyan kerültél kapcsolatba a rallyval?

1989-ben indultam az első „versenyen”, kevés sikerrel, ugyanis az autóban kár keletkezett. Utána jött a katonaság, majd a leszerelés után ültem be Kozma Béla mellé, aki egy A-s 2105-össel ment. Abban az évben másodikak lettünk. Anyagi nehézségek miatt egy kicsit megállt a dolog. 93-ban egy 10 éves Zsiguliból építettem egy N-es versenyautót és azzal tértem vissza. Nagyon sokan voltunk N2-ben és két tizedik helyem volt, ez a Suzukik között nem volt rossz eredmény.

A következő évben A-s Lada lett, a HungaroLada Kupában 3. lettem. 95-ben felkerültem az első osztályba az előző évi Ladával és negyedik lettem, de úgy, hogy a Mecseken kizártak, mert nagy volt a hangja a Ladának. Balatonyi Árpi volt a bajnok. Árpi volt a mérce és tudtam, hogy voltak elég jó időim. 1996-ban még egyszer a 2105-össel mentem és bajnok is lettem. Éreztem, hogy a Zsiguliból többet nem lehet kihozni, akkor vettem a Peugeot 106-ost. Nagyon jóindulatú autó volt, de nem Magyarországra való. Itt még a beton utak is rossz minőségűek és akkor még nem beszéltünk a murváról. Inkább N2-es volt, de A-ban mentem vele, mert kevesen lettünk volna a kategóriában. Több gondom akadt az év folyamán, végül a negyedik helyen végeztem.

A 98-as év simának bizonyult, a Felicia nagyon jó versenyautó és sikerült nyernem vele. Lehet, hogy túlzás, de a világ egyik legjobb raliautója.

Most visszasírod?

Nem mondanám, mert elértem vele, amit akartam, megnyertem az A/6-os bajnokságot, F2-ben sem végeztem rosszul. Nem mondom, hogy nem lehetett volna vele gyorsabban menni, de az is egy lépcsőfok volt és tovább szerettem volna lépni. Szerettem volna egy F2-es autót, de az anyagilag nem elérhető. Ezért választottunk egy olcsóbb N-es autót. Nagyon sok dolgot én magam oldok meg, nincsenek főállású szerelőim, akik a versenyek között nekem építik a versenyautót.

Ez azt jelenti, hogy te magad szereld az autóidat?

Most már nem teljes mértékben, de dolgozom rajta. Nem csak az a szórakozás, hogy a versenyen beülök az autóba, hanem a versenygép felkészítése is hozzátartozik. Például nagyon szeretek szervizautót pakolni. Nekem ez az egész sport egy szórakozás. Most hogy nem mehettem Miskolcon rosszul, éreztem magam. Nem akartam, hogy így legyen, de a ralizás életformámmá vált, e köré épül a családom, a munkám.

Nem lett volna érdemes még egy évet a Felicia-val versenyezni?

Alapvetően szerettem azt a kategóriát, de a Skoda-val az a gond, hogy nagyon nehéz megoldani az alkatrész utánpótlást. Első látásra úgy tűnik, hogy a Mitsubishi a drágább, de ez nem igaz. Tavaly a Budapest Rallye-n a vége előtt 3 gyorsaságival megállt a motorom, vezettem az F2-őt és abszolút 8. helyen álltam. Ahhoz, hogy elmehessek Pécsre nagyon sokat kellett rákölteni. A Salgón elszenvedett bukás után a Mitsubishi talpra állítása nem fog többe kerülni, mint a Felicia motorjának a felújítása a Mecsek Rallye előtt.

Aki ment már A-s versenyautóval, az azt mondja, hogy nem szívesen ülne át egy N-esbe.

Nagy dilemma volt. Volt két komoly ajánlatom, amivel kapcsolatban felmerült, mint lehetőség egy A-s Toyota, egy Angliából bérelt Evo 5-ös Mitsubishi, az egy Octavia, valamint egy olyan Felicia, amely a Felicia utolsó vb-s szereplésén, a 97-es Finn Rally-n ment. Egyik ajánlatból sem lett semmi, maradt egyedüli szponzorom a Webasto, ezért esett a választás a Mitsubishi-re. A négykerékhajtás és a turbómotor még N-es változatban is nagy kihívás.

Egyébként a Webasto-nak nagyon sokat köszönhetek, mert tudom, hogy mindig annyit adnak, amennyit csak tudnak. Most szó van arról, hogy indulnom kéne egy német bajnoki futamon, a Drei Stadt Rally-n, mivel a cég a Webasto Hungária, a német Webasto magyarországi leányvállalata. Szó van egy román EB futamról is, mert a magyar képviselet viszi Romániát.

Épp most beszéltem Büki Ernővel a Román Rally-ról. Azt mondja, hogy nagyon jó verseny.

Csak nincs nagyon ellenfél.

Talán most nem is baj, hogy igazi tét nélkül versenyzek. Tudom, hogy a Salgón hibáztam és ez a tény bánt. Egyébként az egész verseny rossz csillagzat alatt született, a bukás nélkül is egy elátkozott verseny volt.

Lazán mentem oda, azt gondoltam, hogy az első komoly versenyem az új autóval, én bizony nem sietek. Játszottam az autóval és rögtön Sámsonhálézán futottam egy második időt. Mindent meg lehetett csinálni, és ezért sem sírom vissza a Felicia-t, mert most is jó autóban ülök. 370Nm a forgatónyomaték, ami majdnem duplája Feliciáénak. A váltója olyan, mint egy régi A-s váltója, nagyon rövidek az áttételek. Bármilyen vert helyzetben van, kijön. Felszaladtunk Bagolyirtáson, kellemesen csúszkált, negyedik vagy ötödik időt mentem, aztán Szuhán is. N-ben ötödik helyen állhattam, de csak másodpercekre voltunk egymástól. Zagyvaróna-Cered gyorsaságin elég jól mentünk, kiértünk egy fényes aszfaltos részre. Egy jobb kanyar jött, ami nem is igazán kanyar, de 160-nál már annak számít. Az autó megúszott, egyszerűen keskeny lett az út, a baj az volt, hogy ahova csúsztunk ott rögtön a hegyoldal volt, tehát nem volt bukótér. A bal első oszloppal és ajtóval érkeztünk a hegyoldalhoz, egyből hosszában felborultunk és utána jött még egy tető. Egy A-s autónál ezernyi menekülési lehetőséged van, van egy komoly spered, van egy jó kéziféked, van egy jó váltód, amihez nem kell kuplungolni, csak visszatolsz egyet.

A kézifék miért más az A-s autón?

Az N-esben, ha behúzod a kéziféket, akkor a központi difi miatt lelassul mind a négy kerék.

Családod, hogy tolerálja a pénzköltést?

Teljes mértékben megértik, mert tudják, hogy szeretem amit csinálok. Az eredmények azt mutatják, hogy van értelme. A versenyen kívül pedig mindenem a család. Van egy csodálatos feleségem, aki megért és nagyon sokat segít.

Tudtam, hogy ez nehéz év lesz anyagilag, mert át kell állni más méretű gumikra és más technikára, de tudom, hogy év végére helyre fog állni minden és jövőre ütőképes autóm lesz megfelelő technikai háttérrel.

Marad ez az autó?

Persze, amíg ezzel nem nyerek, addig marad. Az EVO 5-ös szinte ugyanez az autó, csak jobb a féke és nagyobb kereket lehet rá feltenni. Itthon egy jó EVO 4-essel is meglehet verni bárkit, nem feltétele az EVO 5 a győzelemnek. Ha lesz pénzem, akkor átépítem EVO 5-össé, de mindkettő homológizációja 2005 plusszos. Ma mindenki a turbós összkerékhajtást favorizálja, szép próbálkozás volt az F2, de árban ott vannak, mint a WRC-k. Ráadásul murván sokkal ügyesebb az összkerekes.

Mentél már vele murván?

Egy métert se, de biztos jó. Valaki vagy tud autót vezetni vagy nem. Ha tud, akkor 10 km után elvezeti. Ha nem tud, akkor az életben nem fogja megtanulni. Nézd meg Turit, ő felettünk áll, még soha nem mondta, hogy: „még magázódom az autóval”. Ha nem tudok vele menni, tudni fogom, hogy itt a vége.



A VB pilóták közül ki a kedvenced?

Egyértelműen Kankkunen, ha láttad az Argentin Rally összefoglalóját, mindenki könnyekig volt hatva. Öt éve nem nyert, a Ford-nál kétszer át kellett engednie a győzelmet. Ha most abbahagyná, akkor is azt mondanám, hogy egyedülálló a ralisportban.

Az autók közül?

Én inkább a hosszabb autókat favorizálom, tehát Mitsubishi, Subaru.






© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek