2017. oktober 24.










Faltusz Péter

Hogyan kerültél kapcsolatba a rallyval?

1986-ban elvitt a szomszédom a Porán Rallye-ra és ott láttam meg Lajtai Zsoltit, meg Hideg Jani bácsit elfordulni. Megnéztünk egy éjszakai gyorsot és az is olyan hatással volt rám, hogy és akkor felismertem, sőt belém nyilallt, hogy ez az, amit nekem csinálni kell. Vettünk egy szakadt Zsigulit és azzal kezdtük.

Hol indultatok először?

1993-ban mindenkinek elmondtam, hogy indulni fogok a Salgó Rallye-n és emiatt rá voltam kényszerítve, hogy tényleg rajthoz álljak. Vettünk 30 ezerért egy totálkáros Zsigulit, raktunk bele egy csövet és neki a Salgónak. Az egy olyan autó volt, amivel ma nem mennék el a Győr tábláig sem, és ennek ellenére egyszer sem hagyott cserben minket és általában az első harmadban végeztünk. Legjobb eredményünk egy 13. volt, de azt azért még el kell mondani, hogy akkoriban ebben az N2-es kategóriában 70-80 autó indult, közöttük közel 10 Peugeot és Suzuki.

Melyik évet tekinted áttörésnek?

Minden évben fejlődött a csapat. A második évben a Zsiguliba csináltunk egy N-es motort, tehát már nem sima utcaival szenvedtünk, ez meg is hozta az eredményt, már az első hatban tudtunk végezni, ami szükséges volt a B-s licenchez (az A-csoprtban való versenyzés feltétele).

1995-ben jött az A-s Zsiguli, amiből sok minden hiányzott, pl. sper. Ez tuti Zsiguli sosem lett, de azért következő évben belekerült a sper és végül is egy jó autó volt.

1997-ben Bognár Gabi, kinek neve nem ismeretlen az autósportban, javasolta, hogy ha előre akarunk lépni, akkor vegyünk Favoritot. Nagyon nagy szerencsével hozzájutottunk egy echte gyári autóhoz. Igazából ez volt az áttörés, mert akkor jöttünk rá, hogy milyen egy igazi gyári A-s versenyautó. Skoda MotorSport-tól vettük, az ülésbe be volt hímezve Sibera neve.

Nem idegenkedtél az elsőkerék-hajtástól?

Mindaddig míg ki nem próbáltam. Félelmetes jó volt vezetni, nagyon könnyű volt minden. Az első versenyen mindenki azt tanácsolta, hogy óvatosan menjek végig. Az első nap után az eredménylista közepén kerestem magunkat és közben az elsők voltunk. Voltak Zsigulis beidegződéseim, amikről le kellett szokni, például Zsigulin akkor voltál biztonságban, ha kanyar előtt visszataláltál kettesbe, a Skodán ott elfért volna a harmadik vagy a negyedik is, hiszen hatsebességes váltója volt.

A Skoda mindenen végig ment, egyetlen versenyen sem estünk ki, pedig volt tetőn , volt az oldalán, cseréltünk rajta komplett hátsó hidat, de sosem hagyott cserben.

1997-ben a másodosztályban megnyertünk mindent és tavaly nekivágtunk az első osztálynak. Pénzünk nem igazán volt, így Esztergomban még utcai gumival mentünk és ennek ellenére kategória első helyén végeztünk. Miskolcon negyedikek lettünk, a többit vagy megnyertük vagy második helyen végeztünk.

Elég erős mezőny volt.

Ehhez tehetségünk van, mindig megtaláljuk a küzdelmes kategóriákat. Kezdődött az N2-vel, ahol mint említettem 70-80 autó állt rajthoz. Már alig vártuk, hogy felkerüljünk az A- csoportba, mert ott csak 5 autó volt, ahogy odakerültünk egyből lett 30 A-s Zsiguli. Mikor Rajmund lett a bajnok, akkor volt egy gyári Skoda rali II.-ben, mikor megvettük akkor már 5 Skoda volt, és bejött az N-es Honda. Most az A6-ban próbálkozunk és az sem egyszerű kategória. Ez nagyon jó, mert lehet fejlődni.

Hogy jutottál a Peugeot-hoz?

A rally kapcsán kerültem barátságba a győri Peugeot kereskedővel. Ez a kereskedés egészen jól megy országos viszonylatban, és nagyon komoly gyári kapcsolattal rendelkezik. Az ÖMV minket választott ezért egy komoly autót akartunk. Úgy volt, hogy saját lesz, de Bathó Zoli Subaruját meg lehetett volna venni azon az összegen amennyit kértek érte, ezért béreljük Olaszországból. Ez egy nagyon jó autó, ha megy, de vannak gyerekbetegségei, hiszen új, de folyamatos fejlesztés alatt áll. Nagyon-nagyon nehéz vezetni, fel kell nőni hozzá. Ha megy akkor azt érzed, hogy nagyon brutális, aszfaltra termett gyári versenyautó.

Először az ÖMV tesztversenyen mentem vele, ott még nagyon jól autózhatónak tűnt, pár másodpercet adtunk a Bubor féle Lancia-nak. Nem voltak olyan gyors részek, ami dobált volna, ezért volt csalóka a tesztverseny. Esztergomban az első gyorson majd’ leestünk az útról, szörnyű volt. Aztán a 20 km-es murvás gyorsasági rajtjánál eltört féltengely. Azt az utasítást kaptam, hogy óvatosan rajtoljak, engedjem fel szép lassan a kuplungot és mikor összezárt minden, akkor már tolhatom neki. Mindenki minket nézett, hogy a rajt előtt 2 másodperccel még alapjáraton járattam az autót, elindultunk és egyből eltört a féltengely. Mindezidáig minket hibáztattak, de Cereden esőben felfelé is eltört és ezt már belátták, hogy ez már nem lehet a sofőr hibája. Voltunk Párizsban, és ott kiderült, hogy már létezik egy erősebb verzió is, amit talán megkapunk már Miskolcra. Ha ez nem jön össze, akkor egy sima A-s 106-ossal megyünk, ami nem olyan erős, de egy nagyon megbízható autó.

Lehet, hogy külföldön is mentek?

Elsődleges a magyar bajnokság, de nagyon szeretnénk külföldön is menni.

Hogy képzeled el a távolabbi jövőt?

Semmi biztosat nem lehet tudni, de azt tudjuk, hogy a Peugeot-ban vannak lépcsőfokok, létezik A7-es és most már A8-as is. Eddig betartottuk a lépcsőfokokat.

A Vb autói közül melyik áll közel a szívedhez?

A Peugeot 206 WRC közel állna, bár még nem láthattuk versenyen.


A pilóták közül?

Sainz tanulta ezt a mesterséget. McRae született tehetség. Ha mondhatok ilyet, én magamat inkább Sainz-hoz hasonlítanám. Mindent meg kellett tanulnom, mindent ki kellet próbálnom, nem vagyok egy olyan született tehetség, mint például Bútor Robi vagy Janika.






© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek