2017. június 27.










Miskolc majdnem a célban...


Ahogy azt megszokhattátok, ezúttal is szerettük volna diktafonvégre kapni a mezőny apraját-nagyját a miskolci célban. Íme, ennyi sikerült...

Benik Balázs

- Milyen volt a mai nap? Milyen taktikával mentetek?

- A mai nap elég izgalmas volt, rögtön az első gyorsasági szakaszon tönkrement a középső differenciál művünk, ezáltal több dolog is kevésbé működött az autón , így a váltó, a hajtásrendszer és a kézifék... Izgultunk hogy kibírja e. Elfolyt minden olaj az autóból, de a szerviz megtudta annyira csinálni, hogy kibírta a versenyt, és itt vagyunk a célban. Végigizgultuk a mai napot, és nem is tudtunk gyorsan menni a mai napon, de azt gondolom, hogy bre tudtuk osztani az előnyünket.

- Nektek is kellett ma szerelgetni?

- Igen. A kamera elszabadult... A kabinban kellett rendet rakni, kötözgetni a dolgokat, átbeszélő gondok voltak, de összességében csak kereket kellett cserélnünk. Nem olyanok voltak a problémák, amihez hozzá tudtunk volna nyúlni.

- A bajnokságban átvetted a vezetést. Az új pontszámítás miatt kicsit nyugodtabban vághatsz neki a folytatásnak?

- Semmiképpen nem, mert nagyon szoros ez a csata így is. Várjuk a murvás versenyeket. Fehérvár Rally lesz a következő futam, kíváncsiak vagyunk, ott, illetve murván mire leszünk elegek ebben a mezőnyben.

Spici

- Mesélj, milyen volt!

- Hát ez a mai második kör hatalmas csatát hozott. Azt hiszem, hogy Tomi el fog menni, de mondtam, hogy nem adjuk könnyen, megpróbálunk mindent, ráteszünk egy lapáttal, és azt hiszem, újra önmagam voltam. Visszatértem a rallysportba. :o)

- Ezek szerint az autó is jól vizsgázott, elhozott ide...

- Tökeletesen, semmi problémánk nem volt, azt kell mondjam, hogy le a kalappal. Nagyon-nagyon féltem, különösen az utolsó gyorsnál, a mumusnál, de hál’ istennek nem volt semmi, jól jöttünk ki belőle.

- Az időjárás, az eső mennyire tréfált meg Titeket?

- Negatív irányba, ott még nem voltam önmagam. :o) Nem túl jól választottunk gumit, Volt, ahol jó volt, volt, ahol nem... Meg egy kicsit én is paráztam, de végül is sikeresen túl vagyunk rajta.

Turi Tomi

- Jobb kedved van már, mint a tegnapi nap után?

- Vegyes, mondjuk úgy. Az első körre kimentünk slickkel, erre leszakadt az eső... De ez nem okozott túl nagy gondot, elég jó időket tudtunk autózni. A második körben volt inkább gondunk. A Bükkszentkereszt - Bükkszentlászló gyorson befulladt az autónk a rajtban, és ott álltunk 8 másodpercet. Ezzel el is veszítettem a futamot.

- Tudjátok, hogy ez miért történt?

- Vagy én rontottam el valamit, vagy az autó. De nem tudjuk. Ez van... Meg volt egy megforgásom a mai nap folyamán, és ott is jó 10 másodpercet otthagytam.

- Ott mi történt?

- Sok volt :o) és lecsúsztam az útról.

- Az egyik gyorson nagyon sokat adtál mindenkinek...

- Esőben slickkel mentünk. :o)

- Az új pontszámítás miatt most rendesen lemaradtatok, ha jól számoltuk, 5 pont a hátrányotok. Mit szólsz?

- Ez van, ez a sport ezzel jár. Év végén biztos jó lesz ez a 17 pont, amit most gyűjtöttünk.

Hideg Krisztián

- Hogy vagy?

- Köszönöm szépen, jól vagyok. Nagyon kis laza versenyünk volt. Volt tegnap egy kis idegeskedés, ma pedig egész végig el voltunk gumizva. Az első körben slickkel mentünk, a második körben szétvágott slickkel... Ezért a végén a kisÉrdi olyan 2-3 másodperccel megelőzött minket, de Egerben meg mi előztünk a végén, úgyhogy ez nem probléma, valamilyen szinten ez így igazságos. :o) Nem kellett volna elgumizni magunkat. De így is mehettünk volna kicsit bátrabban a vizen, de egyáltalán nem vállaltunk kockázatot, nem mertem nagy ellenkormányzásokba bonyolódni a törött kezemmel. Így is nagyon remeg. Látod? Nem egészséges a dolog...

- Jaj! Jól fog esni a pihenés...

- Lehet, meg holnap reggel 7-kor a strand. :o) Oda megyünk :o)

- A szezon további részében?

- Majd meglátjuk! Vezetünk A8-ban ás A csoportban. Persze ehhez kellett Asi kiesése, de akinek élére van húzva az autója, és maxon megy vele, annak ez benne van. Mi a biztonságra törekedtünk ezen a két versenyen, aztán majd meglátjuk. Ha kicsit jobb lesz a kezem, és lesz egy kicsit több pénzünk, meg több gumink, akkor esetleg megpróbálunk még előrébb végezni.

Bútor Robi

- Mesélj egy kicsit nekünk!

- Minden rendben volt. Azt hiszem, ez a verseny tényleg problémamentes volt számunkra. Mind az autó, mind a csapat kiválóan szerepelt. A változékony időjárás ellenére a gumiválasztást is a lehető legjobban eltaláltuk. Gyakorlatilag nagyon elégedettek vagyunk mindennel. Nem hibáztam én sem, Vili sem, az autó sem, senki sem... Tök jó volt! Sajnos az első napi rengeteg etap kicsit leültetett minket, nem élveztük annyira a versenyt, de a mai nagyon jó pörgős volt, főleg, hogy Sáta után rögtön ott volt a 20 kilométeres gyorsasági 5 perc szünettel... Azt hiszem, ez a kettő volt, ami legjobban tetszett... Meg Bükkszentkereszt is nagyon jó...

- Toronymagasan vezeted a kategóriát így két verseny után. Milyen érzés? Ráadásul a csapattárssal szemben...

- Nagyon jó, és az is nagyon jó, hogy Sanyi ismét második lett. Gyakorlatilag a Suzuki csapatban is nagyon erős, ezek szerint, és ennek nagyon örülök. Ez a verseny is jó hangulatban telt a csapaton belül is, abszolút mindenféle ellenségeskedés nélkül le tudtuk ezt kezelni. Nagyon jó, hogy vezetünk, és szerintem szükség is van rá, hiszen velünk is bármikor történhet valami, és nagyon jól jött ki, hogy az első két verseny ilyen jól sikerült.

- Mekkora a különbség az új és a régi autó között?

- Úgy érzem, hogy jelentős különbség van, de ez az abszolút eredményben és az időeredményekben is tükröződött. Ez egy sokkal stabilabb autó, a kanyarsebessége jóval magasabb, és a biztonságérzetem is nagyobb benne. Valahogy nyugodtabban ülök benne, jobban érzem magam, és ezáltal aránylag gyorsan merek menni. Annak ellenére, hogy nagyon ki volt hordva az útra a murva, egész jó időket tudtunk menni. Nagyon jó ez az autó.

Botka Dávid

- Mesélj! Milyen volt?

- Egész így visszatekintve jó volt. Lehetett volna jobb, ha kicsit jobb lett volna az autónk, akkor mehettünk volna a kategóriában az első helyért. De nem bánjuk, mert végülis a második helyen vagyunk, abszolútban sem végeztünk olyan rossz helyen... A mai második kör első gyorsaságija megijesztett minket, mert volt egy kis hajtás problémánk, de ezt szerencsére etapon meg tudtuk oldani. Így ez ajándék, hogy bejöttünk.

- Az eredménnyel mennyire vagy elégedett?

- Az abszolúttal nem annyira, ahogy kellett volna, de a kategória másodikkal nagyon.

Szöllősi Peti

- Gratulálok! Mesélj kicsit!

- Az első nap jól sikerült, nagyon, de itt a második napon az eső megtréfált minket. A gumi jó volt, csak az eső volt furcsa. Nem mentem még esőben, és kicsit szokatlan volt.

- Mit szólsz az eredményhez? Sokakat meglepett...

- A legjobban engem lepett meg, de nagyon örülünk neki. Nagyon jól sikerült, szerencsénk is volt, reméljük, hogy a folytatás is ilyen lesz.

- Mész minden versenyen idén?

- Szeretnénk, igen.

Elek Pisti

Nagyon rohanva, és finoman szólva feldúltan érkezett.

- Az utolsó gyorson tönkrement a váltó... Idáig lejutottunk, most itt megállt az autó az etapon a síneknél... Valahogy most beindult, kinyomtam a kuplungot, de azt sem tudom, hogy hányadikban van... Valahogy már bemegyek...

- Akkor kalandos lett a vége...

- Ne is mondd! A 20 kilométeres gyorson kaptunk egy bal első defektet is, mit mondjak még? :o) Rossz gumit tettem fel, mert hallgattam másokra... Aztán állítottam az autón, mert azt mondták, pattogós a gyors, így elállítottam, vezethetetlen volt az autó... Ma vissza állítottuk, és úgy ment, mint az álom... Tiszta hülye vagyok, hogy hallgattam másokra, és hülyeségeket csinálok. Ahelyett, hogy vezettünk volna tegnap egy fél perccel...

Érdi Tibi

- Gratulálok! Azt hiszem, sokakat megleptetek...

- Nagyon szépen köszönöm. Nagy élmény volt! Talán modhatom azt, hogy mi nyertük a mai napot... Fantasztikus érzés! Sír az egész csapat... a navigátor... a szponzor... a család...

- Még jó atyád is? :o)

- Még Ő is! Hihetetlen! A 34. helyről jöttünk fel. Igazából kedvezett az időjárás, én szeretek esőben menni. Tényleg hihetetlen a második verseny negyedik helyre bejönni... :o)

- Még abszolút második időt is mentél ma az egyik gyorson...

- Igen. Sátán az esőben nagyon jó volt. Mindig is az egyik kedvenc pályám volt ez is, meg a körgyors is, és ez bebizonyosodott. Úgy gondolom, büszkék lehetünk magunkra, az egész csapatra... Minden nagyon jól működött... Boldogok vagyunk!

Janika

- Mesélj!

- Nagyon örülünk, hogy kibírta az autó mindenféle gond- és hibamentesen. Azért azt tudni kell, hogy ez még egy kiforratlan rally autó. Azt hiszem, hogy a Rolféknak és a Tagaiéknak még sok munkája lesz ezzel a kocsival, de azt hiszem, helyenként nagyon bíztató eredményeket tudtunk vele elérni. Nyílván én még azért nem tudom 100%-osan jól használni ezt az autót, de azért egyre jobb.

- Titeket mennyire tréfált meg az időjárás? Sikerült jól választani gumit?

- Nagyon nehéz ilyen körülmények között gumit választani, nincs is optimális gumi. Amelyikkel épp úton tudsz maradni, azt gondoljuk, az az optimális...

- Volt kalandotok?

- A körgyorson majdnem összeütköztünk a Trencsényiékkel, mert ránk rajtoltatták Őket. Utána mentünk mögöttük két kört...

- De végig a seggében... - szólt közbe Bea

- Muszáj volt ott menni, mert por volt a levágósokban, és muszáj volt az autó hátulját látni, mert ahhoz tudtam viszonyítani, hogy hol van az út széle. Nagy szerencsénk volt, hogy a kövek nem lyukasztották ki a hűtőt, de a lámpák meg az elején minden kapott. De ez körverseny, sajnos ez ilyen, ez benne van a pakliban.

Ollé Sasa

- Mesélj!

- A mai nap az katasztrófa volt. Az első gyorson nagyon jó időt mentünk, rögtön tizenötödikek lettünk... Ez volt a cél, kategória második hely és 15. abszolútban, megelőztük a Mitsubishiket... A következő gyorson slickkekkel mentünk ki, és leesett az eső, össze-vissza csúszkálgattunk, de végülis végigmentünk... Aztán a körgyorson lett egy defektünk, és másfél percet voltunk bent. Az nagyon sok volt. Szerencsére tegnap akkora előnyre tettünk szert, hogy megmaradtunk másodiknak. Aztán a szervizben gumikat cseréltünk, aztán megint mentünk jókat, aztán megint kaptunk még egy defektet... Tegnap egy defekt, ma két defekt... De meg tudtuk tartani a kategória második helyet, abszolútban 22-30. helyen vagyunk... Nem is tudom, de 15-ben nem, az biztos.

- A jobb oldalán az a sérülés a defekt eredménye?

- Igen. Jobb első defektet kaptunk, és még egy kört meg kellett tenni, és akkor a gumi szétvert mindent.

Ranga Laci

- Milyen volt a mai napotok?

- Az első körben az esőben megintcsak új volt a dolog számunkra ezzel az autóval, úgyhogy egy kicsit elféltük a dolgot. A második kör megitn jól sikerült, de sokat javítani már nem tudtunk hetedikek lettünk a végére. Ha nincs ez a sok probléma, meg én is kicsit jobban tudok menni esőben, akkor ott lehetünk volna az elejében azért jobban.

- Magad alatt vagy...

- Nem, csak elfáradtam. Ez volt az eddigi legkomolyabb, leghosszabb verseny, szerintem.

- Most jön Fehérvár a maga murváival... Tudtok lelkileg, fizikailag rákészülni?

- Az még érdekes lesz, igen. Az is nagyon fárasztó lesz. Meg az autóval még nem mentünk murván, elképzelésem sincs milyen lesz. De biztos tesztelünk majd, és megtanuljuk azt is.

Cigány

- Mesélj! Mi újság volt ma?

- Jó volt, a mai nap az jobb volt. Sok etap volt, de legalább Mályinkán, meg ilyesmi, érdekes volt... Nem volt kalandunk, nem volt defekt vagy ilyesmi. Ennyit bírtunk. Nyertük a kategóriát és a csoportot is. Igazából semmi extra nem volt. Itt a végén majdnem beestünk, de aztán kiadta itt Lyukóbányán... Az volt jó, hogy nem volt várás. Hosszú etap volt, az tény, de rugalmasan mentünk.

- Abszolútban szerettél volna előrébb lenni?

- Igen, de ezeket az átlagolásokat mindig megszívom. Tegnap is ez volt. Ez a 25. hely végül is jó, amikor van 165 Mitsubishi... Persze, kinéztem magamnak a Tárnokot meg a Hadikot, elkezdtünk csatázni, de hát most én maradtam alul. Picivel. Hadikra nem annyira, de a Tárnokhoz feljöttem, mint a talajvíz, 2-re voltam tőle, aztán elbasztam egy kicsit. Nem akartam defektet kapni, és egy kicsit megtiszteltem a körgyorsot, az az igazság...

- Ez tőled idegen...

- Nem idegen. Annyira kevés a kerék, hogy ott maradtam volna bajban, azt meg nem akartam... Tehát nem csak az, hogy defektet kapok, és szar az időm, hanem onnan nincs tovább. Nem tudok én 6 pótkereket magammal vinni, mert nem gumi kamion vagyok én. Berakok egyet, és ha az van megjelölve, akkor azzal kell menni.

- Fehérváron ott leszel?

- Nem, murván nem megyek. Megyek raftingolni, biciklizni, aztán majd szeptember 19-én Kaposvár, úgyhogy nekem nagy szünet jön most. De megyek rally2-re, meg ide-oda előfutónak, meghívtak, így a kocsit használni fogom.

Menya

- Mi volt ma?

- Első gyorson nem volt hangosításunk. Állítólag kicserélték az elemet, de akkor rosszat raktak bele... Szóval nem volt hangosításunk, anélkül mentünk, Géza mutogatott. Pantomim. Aztán nem mentünk igazán jól. Második körben Bükkszenten kaptunk egy bal első defektet mindjárt az elején, ott is bent hagytunk elég sokat. Aztán kicsit bementünk az árokba a királdi körgyorsaságin, mert elúszott a hátulja. Igazából célba akartunk érni, mert ezen a versenyen minden megtörtént velünk, ami csak megtörténhetett... Az az igazság, 4 év alatt nem szívtam ennyit, mint most itt Miskolcon. Alapvetően elégedettek vagyunk a harmadik helyünkkel. Abszolútban szerettünk volna előrébb menni, de nem volt rá lehetőségünk.

- Az időjárás nektek is betett gumiválasztásilag?

- Én úgy gondolom, alapvetően nem, nagyjából eltaláltuk a dolgokat. Különösebben nem probléma. A második körben behibáztam, mert fennhagytam az intermediát. Azt hittem, az erdőben még nedves lesz, de száraz volt teljesen. Kaptunk is defektet, az egy kicsit hiba volt tőlem, de amúgy nem volt semmi gond.

- Tegnap említetted, hogy volt egy beállítás, amit nem akartak úgy csinálni, ahogy Te akartad, de aztán Neked lett igazad... Mi lett ennek a történetnek a vége?

- Jobb lett az autó, annyi. De az a helyzet, hogy ennek a kocsinak, ha a hátsó lengéscsillapítóin akarok állítani, akkor le kell venni a hátsó hidat, így nem lehet a gyorsok nyúltam hozzá. Biztos, hogy lehetett volna még jobb, de így is határozottan jobb lett.

- Fehérvár előtt lesz murvás tesztetek?

- Lesz, igen. Nagyon fel szeretnénk készülni. Remélem, sikerül megtalálni valami jó beállítást, és akkor suhanunk, szeretnénk eg ykicsit gyorsabban menni.

Itt a vége. Pedig nem így terveztem.
Arra gondoltam, kihasználnám, hogy a hosszú hétvégén több idő marad az anyagok begépelésére, így a terv az volt, hogy a céldobogó előtt sorban állókat, azaz a teljes célbaérkező mezőnyt kapom el. Még szerencse, hogy e tervhez képest egy kicsit előre dolgoztam, és a szervizparkba érkezőket el-elcsíptem, mert még ennyi sem lett volna. Ugyanis a rendezők nem hagytak dolgozni. Persze nem csak engem, hanem a riporterként ténykedőket egyáltalán, így a Szövetség illetve RSB által megrendelt, azaz hivatalos Sport1-es produkciót sem. Történt ugyanis, hogy a céldobogóhoz nem engedtek be a rendezők senkit, akin nem volt fotós mellény. Persze, kaphatott bérleti díj ellenében gyakorlatilag fű-fa-virág helyi fotósmellényt, ami ide is bejutást engedett... Az MNASZ által akkreditált, de nem fotós újságíróknak nincs ilyen, hiszen nem kell... Nem is jutottunk be...

Úgyhogy ezúton kérek elnézést mindenkitől, aki lemaradt, így valóban csak szűken az eleje van meg...
>>>>>>>>
A kettes volt a mumus




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek