2017. oktober 23.










A kettes volt a mumus


Aki nyomon követte a mai nap történéseit akár a pálya szélén állva, akár a gyorshíreket, egyéb híradásokat figyelve otthonról, láthatta, tapasztalhatta, hogy mennyi nehézséggel kellett megküzdenie a mai napon a mezőnynek...

Bár a tegnapi napon tett kijelentésekből az tűnt ki, hogy legtöbben az egyes gyorstól, a Bükkszentkereszt-Bükkszentlászló szakasztól tartottak, talán éppen azért, mert ezt kellően megtisztelték, nem itt történtek a bajok. Annál több gond volt a kettesen, ahol sajnos többen is balesetet szenvedtek. Aki pedig szerencsésebb volt, többnyire az sem úszta meg 1-2-3 defekt alatt a mai versenynapot. E nehéz nap végén az esti szervizparkban faggattam szokás szerint néhány versenyzőt.

Bútor Robi
- Szóval ez egy fácán volt. Mesélj, hogy történt?
- Igen, egy öngyilkos fácán, igen. A 7. gyors felénél, pont egy jó tempós részen az út széléről felröppent egy fácán és betörte az üveget. Ráadásul nagyon rossz helyen, mert a jobb sarokban, és pont ott nézek ki, a jobbos kanyaríveket pont azon a részen látom... A következő pár jobbos kanyarban sikerült majdnem meg is forognunk, rumlisan jöttek i azok a kanyarok, mert nem tudtam bemenni az ívre, mert nem láttam, hogy hol fordulok, és nem akartam, hogy defektet kapjunk, megtiszteltem. Úgyhogy a 7. gyors kivételével, ahol nem mentünk túl jó időt, a többin jó, kiegyensúlyozott teljesítményt tudtunk nyújtani, és jó helyen állunk.
- Mennyire tudtad színezni? Belefért a mai küzdelmekbe?
- Volt egy két hely, de az a helyzet, hogy annyira leromlott a pályák minősége, a második körre annyira murvás lett, hogy a kéziféket el kellett felejteni. Örültünk, hogy az úton tudtunk maradni, nem hogy még ezzel is foglalkozzunk. Remélem, hogy gyorsnak tűnt, de igazából nem voltak akkora tempók, mint egy jó úton lehettek volna.
- Igazán te ma kivel meccseltél? Ki volt az, akihez próbáltad mérni magad?
- Janit szúrtuk ki arra, hogy mérjük magunkat. Ez nagyjából sikerült is, mert egyértelműen... amikor a fácánt elütöttük, kaptunk 10 másodpercet, az előző körben ugyanazon a gyorson az elágban belekezdtem egy színezésbe, akkor 4-et, egyébként a többin 1-et. Abszolút jó mérce volt, tisztán kijött, hogy hol hibáztunk, és hol nem kellett volna csinálni. Egyébként Ő is nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, úgyhogy tudtam magam hozzá mérni.
- A kategóriát vezetitek?
- Igen, vezetünk, olyan 35-40 másodperccel.
- Ez elegendőnek tűnik holnapra...
- Teljesen attól függ, hogy nem lesz-e valami balszerencsés történet. Bízom benne, hogy hibátlanul tudjuk teljesíteni a holnapi napot, és akkor elég. Ha nem, akkor nem biztos.

Tóth Vili
- Meséld el, hogy nézett ki ez a dolog a Te oldaladon!
- Ez a Viszló-Bódvalenke szakaszon volt. A falu közepén megcsináltuk a lassítót, utána elfordultuk a jobb kanyart. Volt egy hidas balos, közte volt egy 150 méter egyenes. Az az előtti bal1 előtt pont mondtam a dolgomat, és a Robi egyszer csak káromkodott egyet... Hatalmas robbanás... Mire felnéztem hálós lett előttem az üveg. Kiderült, hogy egy fácánt ütöttünk el. Ez még nem lett volna akkora baj, csak ezután jobbra Robi nem látott ki arra az oldalra, és a jobb3-akba állandóan majd beestünk. Nem látta a töveket, így örökké a sóderon fordultunk, belógott az autó hátulja mindig, elég kalandos volt.

Benik Balázs
- Milyen volt a mai napotok?
- Azt gondolom, hogy összességében jó volt. A második kört kivéve kicsit óvatosabban mentünk. Bükkszenten lefelé már elég sodrósak voltak a pályák, sok helyen le kellett mennünk tőre, és rámentünk szerintem egy kőre, vagy oldalról odavághattuk a jobb első kereket, el is ment egy kicsit a futóművünk. Utána már óvatosabb lettem, mert Mexikóban volt egy ilyen eset, és ott elhajlott végül a kormányösszekötő, ami tíz kilométer múlva el is tört. Ebbe a hibába nem szerettem volna beleesni. Összességében nekem tetszett, kivéve az etapokat, nagyon hosszúak az etapok. Most, amikor a második kör végén ide visszaértünk, már alig bírtam kiszállni a kocsiból. Nem ilyen száz kilométeres etapokra vannak ezek tervezve kényelem szempontjából. De szerintem még ezt is lehet egyébként élvezni, Pistivel jól elbeszélgetünk ilyenkor. Úgyhogy nagyon elégedett vagyok a mai nappal.
- Az előnyöd elég tetemes. Ráültök az eredményre?
- Miért tetemes?
- Turiék kikéstek most 4 percet, ez pedig 40 másodpercet jelent.
- Igen? Ez számomra egy új információ, nem tudtam róla. Azt hiszem, így Turán van 20-ra. Mindenesetre nem hiszem, hogy ráülünk, hiszen műszaki probléma bárkinek bármikor adódhat. De az biztos, hogy megnézzük, hogy hogy is állunk, és aztán este a csapattal megbeszéljük a taktikát.

Turi Tamás
- Kicsit zűrös napotok volt ma. Mi minden történt?
- Minden. Volt 2 defektem, egy hibát én követtem, megforogtam a rakacai gyorsaságin, 12 másodpercet hagytam ott. Nekimentem a korlátnak, szembeálltam a forgalommal, leállt az autóm... Ami létezik, minden baj volt ma. Ennyit nem tudom, mikor szereltem utoljára. A végén még ki is késtem 4 percet.
- Igen, láttam, még itt a zebránál is nagyon szereltetek. Mi a baj?
- Nem tudom. Az üzemanyag rendszerrel van valami. Kalapáljuk, ütögetjük,akkor egy darabig megy, aztán megint megáll. Nem tudom...
- Ha jól gondolom, amíg nem tudjátok, mi a baj, nem is lehet kiküszöbölni...
- Most letöltöttek mindent a computerből, abból sok mindent meg tud nézni, majd meglátjuk, mi lesz.
- Ez a 40 másodperc, amit a késéssel begyűjtöttél, nagyon sok. Ledolgozhatónak érzed?
- Le nem dolgozható. Maximum valamennyit tudunk előbbre jönni, de azt sem tudom, most hol állunk. De nem is nagyon érdekel már...

Ollé Sasa
- Milyen volt a mai napotok?
- Tragédia volt! Eger és Miskolc nagyon mumus nekem. Miskolcon azt nem szeretem, hogy aszfalt verseny, de mégis murván megyünk. 23-as rajtszámmal megyünk... Az első gyorson még úgy le is találtunk, nem volt rossz, a másodikon jót mentünk, de utána tragédia. Az a 20 összkerekes autó előttünk annyi murvát felhord, hogy az valami katasztrófa. A második körben olyan időkent mennek ők, mint én az első körben, én pedig annyikat, amiket az első körben a mögöttem érkezők mentek... Aki mögöttem jön, azok a kategóriatársaim meg még rosszabb időket mennek, mert ők meg már még nagyobb murván mennek. Robi megy elől űridőket, mi meg követjük. Első-második helyen vagyunk, a csapattal jól állunk. Abszolútban kéne beférnem az első 15-be, hogy kapjak legalább egy pontot. Holnap ez a cél. De nem nagyon kellene rizikózni semmit. Talán a holnapi versenyek nem lesznek ennyire murvásak.
- Hogy viselkedett az új autó? Volt annyira otthonos, mint amennyire a teszten érezted?
- Nagyon jó volt. A prológon volt egy kuplung problémánk, ezt este orvosolták, ezen kívül igazából semmi baj nem volt. Nagyon vezethető, nagyon jó autó, lehetne vele gyorsabban is menni, de rizikózni nincs értelme. Robit nem tudom utolérni most már, annyival jobb körülményeken tud autózni. Megpróbáljuk ezt tartani. Az autó nagyon jó.

Janikánál egy megkezdett beszélgetésbe csatlakozunk be
- Nagyon koszosak, felhordásosak a pályák, ami egy ilyen autónak nehézséget jelent. Most a másodikra valamennyit tisztultak, de ha nem vágod le, beesel az árokba.
- Említetted, hogy Bükkszenten odaütötted. Mi volt?
- Ugyanez, le kellett nagyon vágni. Hegyről jöttünk le, és a hegyből állnak ki sziklák, és ez hozzáért a gumihoz, defekt lett. De az nem volt vészes, mert a gyorsasági végén volt, de utána kaptunk egy nagyobbat, a gyorsasági negyedénél, felénél.
- Hogy érezted magad az autóban? Kicsit lassabb...
- Igen, lassabb, a végsebesség 175 körül van. Ez a váltó Magyarországra egy kicsit rövid, 10 kilométer / órával talán mehetnénk gyorsabban is. Folyamatosan nézem az autó viselkedését, keresem a lehetőségeket, hol lehetne még gyorsabban menni. Nyilván ezzel lehet még gyorsabban menni. Néha kicsit furcsa. Sokszor túl magas fokozatot használok, és belefullad a kanyarba, holott ezt az autót forgatni kéne. Sokkal többet kell a váltóval dolgozni.
- Amikor a déli szervizparkban beszéltünk egy pár szót, azt mondtad, hogy bár tétje nincs, Te azért versenyzel is. Kihez méred magad, kihez viszonyítasz?
- Az N-esekhez.
- Azon belül kihez?
- Mindig, aki vezet. Igazából nem mérünk. De azokhoz lehet mérni ezt az autót. Bizonyos szituációkban az N-es a gyorsabb, bizonyos szituációkban ez.
- Mennyire sikerült összebarátkozni az autóval?
- Folyamatosan barátkozunk. Folyamatosan változtatom a stílust, keresem, hol lehet gyorsulni, de nyilván ez a verseny nem lesz elegendő, viszont jó alap lesz a folytatáshoz.
- A holnapi napon mire számítsunk?
- Próbálunk gyorsabban menni a mai nap tapasztalatait felhasználva.

Asi
- Mesélj egy kicsit, milyen volt a mai napod!
- Jó volt, minden a forgatókönyv szerint zajlott, minden hibátlanul működött. A navigátorommal is az első kör második gyorsaságijától jól összeszoktunk, úgyhogy 100%-ot tudott Ő is nyújtani. A második körre minden teljesen jó volt.
- Mi lesz holnap? Mire lehet számítani?
- A holnapi nap egy kicsikét hosszabb, talán kissé nehezebb, vagy legalábbis hasonló nehézségű lesz. A körgyorson lesz olyan hely, ahol 6-szor megyünk, nagyon kihordásos lesz és murvás. Nehéz lesz azokon menni. Próbáljuk tartani a helyünket, de kicsi az esélyt látok rá.
- Ti megúsztátok a mai kalandokat?
- Azt gondolom, mindenki a saját szerencséjének kovácsa. Az első körben szinte még megcsúszásunk se volt, annyira rátartással dolgoztunk, a második körben egy-két murvafelhordáson megcsúsztunk, de szerencsére sikerült korrigálni mindegyiket.

Spici
- Milyen volt ez a nap? Sok kaland... új navigátor... Mindenről tudni akarok! :o)
- :o) Az elejétől? Nagyon jól kezdtünk. Még én is meglepődtem rajta, hiszen úgy éreztem, hogy nem jöttünk az elején túl jó időt, de a táblára nézve meglepően jó volt az idő. Nagyon élvezi a Laci is a WRC-s pályafutását, amit most kezdett el. Jó a hangulat, nagyon jól versenyzünk, semmi feszültség nincs bennünk, nincs nagy elvárás velünk szemben... Ettől függetlenül csináltam egy korai rajtot megint, amit én nem éreztem annak, de hát nyilván az óra nem hazudik, ez tehát valószínűleg az volt...
- Nem tudom, most hogy álltok, hiszen Turinak is van büntetése, stb... Hogy vágtok neki a holnapi napnak?
- Hogy „győzelem vagy halál”, azt semmiképpen nem mondanám. Asi nagyon közel van előttünk, Turi sincs sokkal mögöttünk, azt hiszem, szaladni kell, hogy esetleg pozíciót tudjunk tartani vagy rabolni, úgyhogy azt hiszem, mindhárman nagyon oda fogunk lépni.

Ifj. Ranga Laci
- Milyen volt a mai napotok?
- Nagyon jó volt, jókat tudtunk autózni az elejével, az Elekékkel meg a többiekkel mentünk adok-kapokot, tényleg ott tudtunk lenni a nyakukon... De egyszer lecsúszott az osztócsövünk, egyszer pedig defektet kaptunk. Így kerültünk az ötödik helyre, de lehetnénk harmadikak is szorosan a nagymenők után... Úgyhogy szomorú vagyok, de hát megcsinálják, és megyünk tovább, mert az autó nagyon jó.
- Ezek szerint van kitűzött cél a holnapi napra is...
- Persze, egyértelműen, fel kell jönni egyértelműen. Apróság, a bilincs kilazult, lecsúszott a turbócsövünk, csak vissza kellett dugni, és mehetünk tovább. A defektről meg hát nem tehettünk, úgy hallottam, 30 autó ugyanott kapott defektet...

Menya
- Mesélj! Mitől vagytok így elszontyolodva?
- Nem sikerült igazán a mai napunk. Beállítás gonddal küszködtünk már megint. Elég nehezen jutunk zöldágra a csapattal, mert nem nagyon akarják elhinni azt, amit mi szeretnénk, szerintük az nem jó, de lassan egy nap alatt bebizonyosodott, hogy csak nekünk lesz igazunk, legalábbis mi tudjuk... A legnagyobb problémánk az volt, hogy az egyik rajtban leállt az autó, abban a percben, amikor rajtolnunk kellett volna. Életet kellett lehelni bele, ki kellett tolnunk az autót, hogy elhagyjuk a rajthelyet. Utána tudtuk csak beindítani, itt másfél percet veszítettünk, ami hátravetett minket, de aztán lehettek itt a defektek miatt nagy keveredések, meg mi is jobban mentünk már, így feljöttünk, most a harmadik helyen vagyunk, ami biztató. Az utolsó gyorson kapott egy olyan ütést az autó alja, hogy szétnyílt a váltóház.
- Mit tettél az autóddal, hogy ez történt?
- Igazából semmit, próbáltam közlekedni ezeken a gyorsokon, nem is túl gyorsan, hozzáteszem. Tehát elnyílt a váltóház, de megoldják a fiúk. Állítottak a futóművön is most, meglátjuk, milyen lesz.
- Holnap feljebb szeretnél lépni, vagy örülnél, ha már ezt megtarthatnád?
- Ha célba tudnánk menni, az jó lenne, és a harmadik helyet szeretnénk megőrizni. De nem fogunk lassan menni holnap.


>>>>>>>> Miskolc prológ - 206WRC
>>>>>>>> Miskolc szombat - 206WRC




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek