2017. december 18.










Az utolsó murva után


A Veszprém Rally-t megelőzően a fórumon sokan kevesellték a versenynapok számát, ám aki a célig kitartott, állta a tűző napot, gyanítom legalábbis e tekintetben - nem bánta, hogy nem lesz folytatás...

A meleg azonban nem csak minket, nézőket viselt meg, de a versenyzőket és autóikat is, ami talán látható volt a kissé megfogyatkozott mezőnyből is. Ennek ellenére volt, aki még ment volna tovább. A célba érkezettekkel beszélgettünk:

Turi Tomi
- Ismét egy befejezett verseny. Tudsz örülni neki?
- Nem. Nem igazán, mert rengeteg problémánk volt, és nem éreztem jól magam az autóban egyáltalán. Végülis örülök az eredménynek, hiszen hogyne örülnék, mert hát azért harmadik helyre be tudtunk jönni, de rengeteg műszaki problémával küszködtünk az elejétől a végéig. Nem élveztem a versenyt igazán. :o(
- Akkor Te most örülsz, hogy csak egy napos volt a futam...
- Igen, örülök, hogy vége van.
- Említetted, hogy rengeteg műszaki problémával szenvedtetek. Mik voltak ezek?
- Sajnos már reggeltől adódtak gondok a kocsival. Elkezdett rakoncátlankodni a váltó. Ez odáig fajult, hogy a nagy szerviz előtt már nem volt 4-5. fokozat a váltóban, és a 6. is úgy szólt, hogy nagyon féltem, hogy az is mikor megy szét, mert akkor már nem értünk volna el a szervizig. Ott váltócsere volt... Folyamatosan gond volt a hajtásunkkal is... Defektet is kaptunk sajnos... Még sorolhatnám hosszasan. Igazán csak egy jó és problémamentes gyorsot tudtunk menni. :o( Így nem igazán kellemes versenyezni...
- Ez a meleg mennyire viselt meg titeket?
- A meleg is nagyon rossz volt, de igazán az a sok technikai gond, ami volt az autónkkal, az már... Inkább az a rossz, mint a meleg...
- Hogyan tovább? Következő versenyen vissza az aszfaltra. Milyen reményekkel vágtok neki a Budapest Rally-nak?
- Nem tudom... Bízom benne, hogy ha az autónkkal nincs műszaki probléma, akkor tudunk jó időket menni. Úgy gondolom, hogy lehetne futamot is nyerni. De sajnos egész évben elég sok problémával küszködünk, főleg a váltóval. Remélem, ezen sikerül úrrá lennünk, és akkor bizakodók lehetünk.

Bahor Bea
- Pasikat meghazudtoló hősiességről tettél ma tanúbizonyságot. Hogy vagy most?
- Mondjam, hogy sz*ul? :o) Hát, furcsán. Most már az a furcsa, hogy túl vagyok rajta, és nem emlékszem igazából az egész napomra. Olyan, mintha a reggel 7 óra egy hete lett volna, körülbelül. De most már túl vagyok rajta, hál’ istennek. De az biztos, hogy életem legkeményebb - nemhogy versenynapján - napján vagyok túl, az biztos.

ifj. Tóth Janika
- Szomorú vagy, hogy "csak" második?
- Nem, örülök, hogy célba értünk, és minden rendben van Beával is, az autóban sem csináltunk semmi kárt... Ez egy túlélő verseny volt.
- Nektek sikerült túlélni...
- Igen, sikerült.
- Értékes 15 pontot gyűjtöttetek. Számolgattatok már?
- Nem, még nem számolgattunk.

Spici
- Megvan a győzelem.
- Igen, megvan a hőn áhított győzelem. Hú, nagyon boldog vagyok. :o) csak nagyon fáradt is, nagyon kivette az összes energiámat, ami csak létezik.
- Úgy láttam, nagy volt az öröm az angolok között is. Ezek szerint ez az autó jön legközelebb is?
- Igen, sőt, azt hiszem, hogy itt is marad. Mindenképpen az év utolsó két versenyén is ezzel fogunk szerepelni. Nagyon boldogok, meg vannak elégedve, várakozáson felüli, legalább olyan boldogok, azt hiszem, mint mi.
- Nehéz volt egy új csapattal összeszokni, kommunikálni?
- Ahhoz képest, nem is. Nagyon-nagyon profik, és igazából ennek köszönhető, hogy nagyon komoly kontaktust tudtunk nagyon rövid idő alatt kialakítani. Nagyon jó autót hoztak nagyon jó beállításokkal, tényleg VB kiszolgálást kaptunk privátként, úgyhogy azt hiszem, ehhez a sikerhez ez mindenképpen szükséges volt.
- Nagyon sokan észrevették és sérelmezték, hogy nem jutottak a közeletekbe, a csapat közelébe. Mit üzensz nekik?
- Mindenképpen én kérek elnézést. Gyakorlatilag ez az egész azért van, mert ők a VB programjukat folytatják ugyanezzel az autóval, és szeptemberben egy új autót fognak kihozni, aminek nagyon sok dolga megegyezik ezzel. Visszatérnek a VB-re a jövő évben. Ez volt a kitétele annak, hogy mi ezt az autót megkaphassuk. Úgyhogy minden szurkolótól és mindenkitől elnézést kérünk ezért.

Szabó Gergő
- Így visszatérve a WRC-vel a magyar bajnokságba, hogy érzed magad?
- Hát mentünk mi N-es autóval két versenyt, de tény hogy ez az első versenyünk WRC-vel idén itthon. Nagyon élveztük ezt a hétvégét, ez egy igazi kemény verseny volt. A sava-borsa benne volt a rally-nak. Volt minden, kijutott jóból is rosszból is.
- A déli nagyszervizig szenzációsan álltatok, összetettben vezettetek. Utána mi történt Veletek?
- Kaptunk egy defektet utána a második hosszú gyorson, majd itt a kislőtéren elment a kormányszervónk, és az utolsó másfél gyorsot így kellett teljesítsük.
- Mik a tervek a jövőre nézve? Budapest Rallye-n indultok?
- Nem indulunk, nem tervezzük idén már a versenyzést.

Turán Frici
- Milyen volt Neked ez a verseny?
- Nehéz volt, de nagyon jó. A tegnapi nap az katasztrofális volt, volt sok technikai gondunk. Prológon eltörtünk egy jobb hátsó lengőkart, utána a rajtceremónia után felrobbant a kormányszervónk etapon, amit reggel a fiúk meg tudtak csinálni, de nem lett 100%-os, nem sikerült úgy lelégteleníteni, ahogy azt igazából kellett volna. Birkózni kellett egy kicsit néha az autóval, de hál’ istennek nem volt egyéb olyan műszaki gondunk, ami nagyon hátráltatott volna minket. De ez az időkből is látszik, mert az első ötben, első hatban tudtunk menni, így hatodikak is lettünk, ami úgy gondolom, hogy ezzel az autóval nagyon jó eredmény.
- Kaland?
- Kisebbek voltak. Próbáltunk okosan, taktikusan menni, próbáltuk behozni az előnyünket és az autóra vigyázni, úgy néz ki, hogy ez a taktika bejön, mert a harmadik versenyt tudjuk így nyerni zsinórban most már.

Tagai Robi
- Kezdjük azzal: fájt?
- Nem, tényleg nem.
- Jól érezted magad? Milyen volt a visszatérés?
- Nagyon élveztem. Jobb lett volna, ha egy kicsit előrébb tudunk végezni, de most ez jutott. Teljesen jó volt, legalább élveztük, amit csináltunk, kivéve Bántát, de a többi jó volt.
- De hát itt vagytok a célban. Ezek szerint tesókádnak jót tesz, ha Te ülsz a jobb1-ben.
- Múltkor is célba értek a Gáborral...
- Hosszú szünet után...
- Így van, de szerintem nem ezen múlik. De az biztos, hogy jó volt együtt lenni.
- Műszaki hiba? Valami kaland?
- Kaptunk egy lassú defektet a második Bántán, más gond igazából nem volt. Mentünk át tökön, uborkán.

Tagai Tomi
- Hogy érzed magad? Megint célba értél, ezúttal bátyuskáddal...
- Így van. Most az volt a legfontosabb, hogy kiderüljön, hogy tényleg minden rendben van Vele. Ennél többet nem akarhatunk, ha minden gond nélkül ezt a nehéz versenyt kibírta, akkor azt hiszem, gond tényleg nincsen. Az autóval alapvetően semmi probléma nem volt, voltak rossz gumiválasztásaink, volt defektünk, voltak kalandok, de összességében úgy érzem, hogy ennél előrébb nem nagyon tudtunk volna végezni. Picit talán eltávolodtunk az A-s autóktól, ami legalább jó jel. Úgy érzem, hogy egy picikét előrébb vagyunk, amikor eltaláltuk a gumiválasztást, sikerült viszonylag közeli időket menni az elejéhez, és ez volt most fontos.
- Milyen volt újra Vele versenyezni? Gondolom, nem mindegy, ki ül a jobb1-ben.
- Persze, de erre nagyon nehéz bármit is mondani, hiszen semmi gond nem volt a Gabival sem, tudtunk vele menni. Hogy jobban tudok-e Robival menni...
- Csak jobban összeszoktatok.
- Persze, az biztos, hogy 13 évet nem lehet egyik pillanatról a másikra átlépni, de ezt belülről nem érzed. Azt érzed, hogy lejössz a gyorsaságiról, ránézel a táblára, és azt látod, hogy adott esetben jobbak az idők. De azt nem tudod megmondani, hogy ez mitől jobb, a navigátortól, azért, mert Te jobban keltél fel, jobb a gumi...

Matics Mihály
- Hogy érzitek magatokat, hogy sikerült ez a verseny?
- Hát, hasonlóképpen, ahogy a kocsi kinéz... Olyan "hű de komoly" problémánk nem volt. A 25 kilométeres gyors tréfált meg minket itt másodjára, a nagy vizekben letépte az első hátsó lökhárítót, és tönkrement azon a gyorson az áramtalanítónk, a kocsi megáll, a szívbajt hozta ránk. Mindenhez kapkodtunk, de hál’ istennek végül elindult a kocsi. Amúgy nagyon kemény volt a verseny. Fizikailag nagyon megviselt, nem volt egy leányálom...
- Az eredménnyel mennyire vagytok megelégedve?
- Maximálisan elégedett vagyok, persze jobb lett volna nyerni, De hát most a Pisti volt a gyorsabb.
- Legközelebb vissza az aszfaltra. Milyen reményekkel vagy?
- Vegyes reményekkel... Megpróbálunk mindent megtenni, aztán majd meglátjuk, mi lesz.

Ifj. Angyalfi Károly
- Hogy érzed magad egy betegség közepén egy ilyen embert és gépet próbáló verseny után?
- Nagyon nehéz volt, nagyon beteg voltam végig. Lázasan versenyeztem. Autónk se volt tökéletes, rossz gumit választottunk, szétment a turbónk... Szenvedtünk folyamatosan. De itt vagyunk a célban, és ez a lényeg.
- Követező verseny aszfaltos. Kész lesz az autód?
- Most már végre tényleg kész lesz az A-s autónk. És úgy gondolom jobb lesz, mint amilyen év elején volt. Minden versenynek úgy készülünk neki, hogy nyerni szeretnénk. Mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.

Botka Krisztián
- Mesélj!
- Harmadikok lettünk a végére, de nem tudjuk, hogy hogy'. Egész nap jót harcoltunk, és két gyorsaságin feljöttünk rá 1,3-ra, 1,-4-re, az utolsó gyorson dőlt el megint minden, és megint alulmaradtunk, sajnos. De nem keseredünk el, hiszen tegnapi prológon mi 8,8-cal hátul maradtunk, hiszen Szabó Gergővel mentünk együtt, és Ő olyan port csinált, hogy nekem meg kellett állnom kétszer a pályán. Ha leszámítom azt a nyolcat, vagy számítsak le ötöt, akkor én vagyok a második, úgyhogy nagy probléma nincsen.
- Jól éreztétek magatokat? Ezt a meleget leszámítva...
- Én azt hittem, jobban fogjuk bírni, hiszen fiatalabbak vagyunk majdnem, mint az összes versenyző, és azért nekünk csak nagyobb a kondink. Bíztam benne, hogy ki fognak fáradni a végére, de nem tették. :o) Jó edzésben vannak.
- Folytatás? Ott lesztek a további futamokon? Hogy tervezitek?
- Úgy készülünk mind a két versenyre, hogy meg kell nyernünk mindkettőt. Majd meglátjuk, hogy sikerül.
- Tesókáddal mi történt?
- Sajnos nem ért be, az utolsó gyorsasági tizedik kilométerénél felrobbant a motorja. Szerintem kint fő most a napon, úgyhogy elég sz*r kedve lehet...

Bútor Robi
- Hogy van a kicsi lelked, fejed? Kezdjük ezzel!
- Jobban, egyértelműen jobban van. Ugyan jobban szerettem volna teljesen tiszta csatában nyerni, és Kakusziék tegnapi hibázása picikét elvitte a dolgokat az igazi csatától, de Ollé és Krózser ellen kőkeményen mentünk, úgyhogy azért tudtuk magunkat kihez viszonyítani. Úgy érzem, drasztikus fejlődést értünk el az autó beállításaival, és egymáshoz is jobban alkalmazkodtunk az autóval. Eleve jobb volt a hangulat mind a szervizparkban, mind az autóban, úgyhogy sokkal jobb versenyünk volt, mint az eddigi murvaversenyek. Kár, hogy nincs most még egy, mert akkor lenne az igazi.
- Azért őszintén valld be, annyira nem bánod, hogy visszatérhetsz az idei évben számodra sokkal sikeresebb aszfaltra!
- Igazából nekem a kedvenc talajom a murva volt mindig, kivéve a Szombathely Rally pályáit, de a veszprémi pályákat mindig is szerettem. Én nagyon szívesen mentem volna holnap is ugyanennyit, most kezdtem már olyan szinten menni az autóval, ahogy szeretnék, és ahogy a Citroënnel régebben sikerült. Ettől függetlenül, persze, örömmel megyek az aszfaltra, remélem, hogy a Budapest Rally-n is minden klappolni fog.

Elek Pisti
- Gratulálok, túlélted. Autó is bírta?
- Én jól bírtam, és az autó is. Szeretem a meleget, élveztem, egész nap így voltam, le sem vettem a felsőmet, különösebben melegem sem volt. Az ózdi cigánygyerekek bírják, tudod. :o)
- Technikai dolgokkal minden rendben volt?
- Semmi gond nem volt. Nagyon vigyáztunk az autóra. Egész versenyen csak olyan 80%-on mentünk, nem feszítettem túl a húrt. Úgy gondolom, maximálisan vigyáztam az autóra, ugratókon elvettem, cikis részeken csak áttipegtünk szinte, úgyhogy a Marcsi mondta is, hogy nem is érti, hogy bírom megállni, hogy ne úgy menjek, mint a vaddisznó.
- Azt mondtad a verseny előtt, hogy a Subaru nem szereti a meleget. Mi jött le ebből ma?
- Ebből lejött minden. A motorerőt tekintve nem nagyon fickándozott az autó, de mivelhogy volt elég kanyar a versenyen, nem annyi, mint Szombathelyen, ezért volt lehetőségünk igazán versenyezni.

Ollé Sasa
- Milyen volt számotokra ez a veszprémi verseny?
- Komoly verseny volt, bár nagyon rossz volt az eleje, mert közvetlenül indulás előtt felrobbant a felkészített autó motorja. Így egy 2003-as fejlesztésű cseremotor volt az autóban. Ez már hengerfejes volt, de még lehetett vele menni. Nagyon sokat szenvedtünk a verseny során. Nem bírtuk a hajtást leadni, mert annyira gyenge volt az autó a régi autóhoz képest. Mindent el kellett vállalni, hogy eredményesek legyünk.
- Ehhez képest jót sikerült meccselned a Menyáékkal...
- Hát igen, de nekem nem a Menyával kellett volna, hanem a Bútor Robival... Robi megvert minket másfél perccel... Örülünk, mert én nagyon szeretek versenyezni, és azért a Menyát sikerül elcsípni.
- Budapesten újra aszfalt. Mit vársz?
- Igen. Hát ott, remélem, tudunk egy jót meccselni. De szerintem a Ranga Lacika és Menya ott még inkább bele tud majd szólni az elejébe, így nagyon jó verseny lesz.. Sajnos a murván nagyon nem tudtam behozni a pontversenyben a lemaradásom. Majd ott igyekszem.

Kakuszi Zsolt
- Tegnap kicsit kalandosan kezdtétek a Veszprém Rally-t...
- Eléggé furfangos volt a helyzet.
- Hogy sikerült azt összehozni? És azt követően hogy alakult a mai napotok?
- Nem tudjuk, hogy sikerült, majd megnézzük a belső felvételeket, de olyan tökfej módjára borultunk fel... Nem volt egy jó dolog. Ez rá is tette a pecsétet az egészre. A mai napi első gyorson 3 kilométer után kiütöttük a futóművet, rámentünk egy kőre és kiszakadt. Megcsináltuk a gyorson, szereltünk majdnem 30 percet...
- Az tetemes.
- Igen, ráadásul még azon a gyorson kaptunk még egy bal hátsó defektet is, úgyhogy két defektet kaptunk, egy pótkerekünk volt, úgyhogy a második gyorsot három kerékkel kellett végigcsinálni. Így kezdtünk ma. :o)
- Mindezek után, úgy látom, örülhetsz, hogy itt vagy.
- Így van. Jó, hogy ideértünk, és elég is, hogy vége lett az egésznek, mert ez a két kaland nagyon kivett belőlünk, elfáradtunk. A remény hal meg utoljára, én is azt mondom.
- Azért a murva bajnoki cím megvan? Számolgattatok már?
- Ha minden igaz, akkor megvan, úgyhogy legalább az első bajnoki címünket megszereztük, ez is valami. :o)
- Ezek szerint volt értelme a küzdelemnek.
- Így van.
- Budapesten és a Mecsekben is ott lesztek?
- Igen, megyünk mind a kettőn. Budapesten tavaly egy buta hiba miatt ki kellett esnünk. Próbálunk keményíteni, és akkor meglátjuk, hogy lesz.

Szíjj Zsolti
- Hogy vagy? Azon kívül, hogy nagyon ki vagy tikkadva...
- Fáradtan. Az utolsó gyorsokon végig fűtéssel mentünk. Kímélnünk kellett a motort, mert az előző gyorsokon már halálán volt, de végig akartunk menni, ezért rákapcsoltuk a fűtést. Sokat kivett belőlünk.
- Más műszaki problémák, még ezt megelőzően? Kalandok? Vagy sima verseny volt?
- Ezt nem lehet sima versenynek mondani, elég a beérkezők és az elrajtoltak arányait, különbségét figyelni... Szerintem nem normálisak azok a viszonyok, amik itt vannak. Próbáltunk óvatosan menni, ennek ellenére mindig volt valami, minden gyorson kapott valamit az autó, valami sérülést, nem tudtunk úgy menni, hogy ne lett volna valami baja az autónak, az is csoda, hogy egyáltalán akik célba értek, célba értek. Végigspóroltuk, elspóroltuk, ötödik-hatodik-hetedik időket mentünk kategóriában. Előlünk-mögülünk potyogtak ki az emberek. Úgyhogy azt hiszem, nem volt ez olyan rossz taktika, figyelembe véve, hogy 16 indulóból 6-an értünk célba a kategóriában.

Ifj. Ranga Laci
- Mesélj egy kicsit! Milyen volt? Tegnap kicsit beteg volt az autó...
- Összefoglalva. Elfelejthető volt.
- Legalábbis szeretnéd elfelejteni? :o)
- Igen. :o) Sok problémánk volt. Tegnap már a prológra úgy mentünk, hogy megrepedt a váltóház. El is gumiztuk magunkat, slick-kel mentünk, sokat kaptunk. Ma reggel egy-két gyorsaságink nagyon jól kezdtünk be, és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, magabiztosan mentünk, tempósokat is átnyomogattunk, mindent, és elkezdett három henger dolgozni az autóban, és ezt többször el is játszotta velünk. Nem forgott le az autó, nem ment rendesen. Fék is kicsit belevegősödött, meg volt egy-két rossz gumiválasztásunk is. Úgyhogy minden összejött, így maradt a negyedik hely.
- Külsérelmi nyomok nincsenek az autón. Ez azt jelenti, hogy megúsztátok kalandok, kicsúszás nélkül?
- Igen, végülis. A két küszöb eltűnt félig-meddig, meg a csomagtartó felnyílt az utolsón, úgy jöttünk, úgyhogy kicsit meggörbült, de különben tip-top az autó, úgy gondolom, de majd egy kis felújítás majd ráfér, belenézünk majd a motortérbe meg ide-oda.
- Ott lesztek a hátra lévő két aszfaltos futamon is?
- Igen, persze, így tervezzük.
- Melyiket várod jobban? Jól gondolom, hogy tudhatom a választ? ;o)
- Igen, a Mecseket, természetesen. :o)
- Gondolom, jó lenne, ha ott, pont ott a dobogó minél előkelőbb helyén állhatnál...
- Ez a terv, igen. :o) Dobogó, és ha lehet... Nem merek ilyet mondani, annyi nagy név van itt körülöttünk, pofátlanság lenne, de nem tudom, mi lesz, szeretnénk a dobogó... környékén végezni. :o)

Krózser Menya
- Mesélj egy kicsit, hogy alakult ez a hétvégétek? Ha jól tudom, sok volt a baj...
- Egy szélvédőnk megint mínusz. Az autót azt egész jól sikerült beállítani, de a végleges beállításokat most találtuk meg az utolsó körre. Nagyon jól bírta az autó, semmiféle műszaki problémánk nem volt. Apróbb kis futómű problémáink voltak, de az nem számottevő. A legelső körben elrontottuk a gumiválasztást, a gyors felétől már lekopott, de hát tanulunk.
- Azért a tanulásról csak annyit, hogy éppen az imént gratulált neked Sasa, hogy mekkora harc volt... Annyira nem tanulás ez, benne vagytok.
- Próbálunk haladni. Velük csatáztunk volna, ha nincs a végére ez a kis malőr, hogy bemegyünk egy perccel hamarabb. Jó lett volna a végére egy kis izgalom, de hát így is nagyon örülünk. Tudtunk gyorsot nyerni megint, ennél több nem kell.

Balázs Vilmos
- Hogy érzed magad ez után a verseny után?
- Igazából örülök, hogy itt vagyunk a célban. Jól érzem magam, az eredménnyel is elégedett vagyok. Jó egy ilyen autó nagyon.
- Milyen volt a kocsi? Új fejlesztésű. Hogy érezted?
- Menni kéne egy ilyennel sokat. 2 éve nem ültem versenyautóban, szerintem ez is számít sokat. Mindent összegezve boldogok vagyunk.
- Következő verseny?
- Idén már nem tervezünk versenyt. Jövőre szeretnénk menni.
- N csoportban továbbra is?
- Igen, természetesen. Tökéletes számunkra ez az N csoport.

Trenycsényi József
- Hogy érzed magad? Eléggé megfáradtnak tűnsz.
- Hát eléggé le vagyok gyengülve, igen, beszélni is nehezemre esik. Nagyon kemény volt. Az autóra is ügyelni kellett, hogy ne tegyem tönkre, meg ne essünk le az útról. Eléggé sajnálom az autót átküldeni ilyen utakon, ezért próbáltam túlélés szerűen végigvinni az autót.
- Az autó hogy viselte?
- Hát sok minden elfogyott belőle. Az utolsó 3 gyorson vigyáznom kellett rá nagyon, hogy kibírja...
- Budapesten mire számítotok? Újra aszfalt.
- Meglátjuk, milyen károk vannak most a kocsiban. Igyekszünk rendesen felkészülni, és majd meglátjuk, mi sikerül ott.

Pénzes Zsolt
- Mesélj egy kicsi, mi volt ma?
- Az első gyorsaságin háromszor megállt az AC, vesztettünk egy percet. Utána igazából nem volt probléma. Az utolsón kaptunk egy defektet, és felnin jöttünk ki. Röviden ennyi. A váltó kidobálja a negyediket, az egy kicsit necces, de egyébként jól éreztük magunkat.
- Ha jól hallottam, azt mondtad, hogy felnin is majdnem sikerült felborulni...
- Igen, egy jobbos-balos kanyarban a jobbos volt defektes, már felnin volt, keresztben ment, akkor rámentünk egy dombra, az megdobta két kerékkel, de aztán megúsztuk... Utána még ugrattunk egy nagyot :o) szanaszét törtük az autót, de jó volt. Azt gondolom, Németországra ez egy jó felkészülés.
- Már csak kint mentek, vagy még itthon is láthat a közönség?
- Igazából attól függ, hogy az az EVO VII-es, amivel megyünk, azt bérli-e Mecsekre valaki, vagy a Cliot bérlik, vagy el lesz adva... Meg hát ez is itt van... Ha lesz autónk, akkor megyünk.
- Ne álljon a garázsban? :o)
- Igen :o) Akkor lehet, hogy megyünk Pécsen.
- Németországra hogy készültök? Mi az, ami más a felkészülésben azon kívül, hogy hamarabb kell nevezni, stb. ?
- A nevezés mellett a benzinrendelést a verseny előtt másfél-két hónappal meg kell ejteni. Szállást most nagyon nehezen találtunk, mert ez a verseny most korábban van, mint tavaly, és még iskolaszünet van ott. Az Oroszlánék féle EVO VII-essel fogok menni, amivel Ők mentek pár éven keresztül, úgyhogy az teljesen felújított állapotban lesz. A Clio szintén most épül, amivel Holczer Dani fog menni. Még sok munka lesz két hétig, de ha már kint leszünk, megnyugszunk. :o)
- Mit vársz magatoktól kint? Tisztes helytállást, vagy van valami kitűzött cél?
- Azért mentünk már a Clioval, hogy megismerjük a pályákat, mert az egy olcsóbb autó. Most végülis ugyanazok a pályák lesznek két gyors kivételével, bízom benne, hogy nem lesz olyan nehéz, mint tavaly, mert tavaly nagyon nehéz volt, idegen környezet, stb. Most nyilván sokkal könnyebb lesz, mint tavaly. Igaz, hogy tavaly Zachár Jani barátommal mentem, most meg Thurzó Andrissal fogok menni, de Svédország után úgy érzem, Ő is jól meg fogja tudni oldani a problémát.
- Nem mondtál számot. :o) Van valami helyezési előirányzat?
- Igazából nincs, de miután tavaly N csoportban hatodikok voltunk a Clióval, azt gondolom, ha ezt a hatodik helyet, vagy esetleg jobbat sikerülne... Ha célba érsz, már nagyon rossz nem lehet, csak végig kell menni, nem szabad kiállni, ez a trükk a VB-n. Annyira hosszú verseny, hogy nem biztos, hogy a leggyorsabb nyer, hanem az, aki célba ér.

Balázs Öcsiéknél nagy volt a felfordulás, hiszen sikeresen célba értek, ám az, hogy immáron bajnokként gördülhetnek-e át a céldobogón, az utánuk érkezőkön múlt.
- Bő 4 perccel vezettük a kategóriát az utolsó gyorsasági szakasz előtt. - meséli Pelyhe - Készültünk nagyon, matekoztunk, számolgattunk, hogy ha itt nekünk megvan a győzelem, és a kategóriatársak hibáznak, kiesnek, talán meglehet a bajnokság is. De az utolsó gyorsasági elején sajnos kaptunk két defektet. Nagyon sok idő bent maradt, ki is késtünk, úgyhogy nagyon el vagyunk most kenődve. Aztán most úgy néz ki, hogy mégis mi leszünk az elsők, de hát majd kiderül. Ehhez a Kovácsnak is be kellene érnie, hogy a Janzer ne szerezzen annyi pontot. Majd még gyere vissza később! :o)
- Ha nincs meg, az azt jelenti, hogy mész tovább, de ha megvan, akkor már nem is lát idén a közönség? - kérdeztem Balázs Öcsit
- Nem.
- A jövő évre gyűjtögettek?
- Így van, majd jövőre.
- Tudod már, hogy mi lesz jövőre?
- A Mitsubishit szeretnénk majd erőltetni.
Azt hiszem, nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, ha tudták volna, sokan szurkoltak volna ebben a szituációban Öcsiék ellen. Óhajuk meg is hallgattatott, hiszen végül úgy alakult, hogy nem lett meg itt a bajnoki címük, így pedig nincs mese, rajthoz kell állni még legalább egy további futamon. (Kovácsék nem értek be, körülbelül 2 kilométerről szemlélték a szervizparkot.)

Borsi Gergely
- Milyen volt számotokra ez a verseny?
- Igazából, amikor itt van az ember a célban, akkor nem is emlékszik már a nehézségekre. Csak a szép pillanatokra emlékszünk, és arra, hogy ez egy nagyon szép emlék. Ha a pálya szélén állnánk, és jobb eredményünk lett volna előtte, mint most, akkor viszont szomorú lennék. Én most fel vagyok spanolva, fel vagyok dobva, nem is érzek fáradtságot.
- Autó hogy bírta?
- Kapott szegény a kispofájába, de kibírta rendben. Következő versenyre az autót megépítjük aszfaltra, és reméljük, hogy utána nem kap annyit, mint most, mert ez egy nagyon autógyilkos verseny volt. Az utolsó csavarig minden 110%ig volt használva.

Hostyánszki Attila
- Hogy érzed magad ez után a kemény verseny után?
- A géppel voltak gondok, így nagyon sokat álltunk bent a pályán. A turbó leesett kétszer. Volt olyan gyors, ahol csak vészvillogóval tudtunk végigmenni, mert már nem volt turbónk. Utána beázott a légszűrő, bent álltunk vagy tíz percet, mert nem akart az autó menni. Utána pedig letiltott állandóan a motor. Végig kínlódtunk. Most megvizsgáljuk az autót, majd megpróbáljuk rendbe tenni, mert így, ennyi gonddal nem lehet versenyezni.

Takácsy Pál
- Milyen volt ez a versenyetek?
- Igazából az első gyorsaságitól kezdve nagyon szorítottunk, mert csúszott a kuplungunk, és végig ilyen volt. A tizedik kilométernél kezdett el csúszni, de kibírta szerencsére, úgyhogy örülünk. Kicsit kínlódás volt ugyan, de, tudod, a célban minden megszépül. Meleg volt, de szerintem nem én vagyok az, aki ezt először megemlíti. Befröccsent a sár a tetőablakon, a szemem tele ment vele, nem láttam semmit... Ezt leszámítva jó volt.

Cseri József
- Hogy sikerült számotokra ez a Veszprém rally?
- Kemény nap volt, de a legszebb dolog az, hogy célba értünk. Nagyon elfáradtunk.
- Autó hogy bírta?
- Jól. Le is kopogom. Egy defektünk volt, és egy felni törött el. Ezen kívül semmi más problémánk nem volt.
- Budapesten, aszfalton mire számítasz?
- Igazából nem tudom még, hogy indulunk-e. Ez a jövő kérdése. Igazából Pécsre szeretnénk koncentrálni.

Rimár Tamás
- Hogy érzitek magatokat egy ilyen embert és gépet próbáló Veszprém Rally után?
- Hát ez most tényleg az volt... Egy-két gyors után szédelegtem, annyira rosszul voltam. Alig találtam magamra. Ennyi gondunk életemben nem volt versenyen, mint most...
- Technikai?
- Persze. Utolsó gyorson már úgy mentem végig, hogy háromezer fölé nem forgathattam az autót, mert hengerfejes lett az előtte lévő gyorson. Meg ugye egész nap nem volt harmadik fokozatunk.
- Akkor ma tényleg hajszálon múlt, hogy végül sikerült beérkezni...
- Így van, szó szerint. Izgalmas volt így a technikai gondok miatt.
- Budapesttől mit vártok?
- Az az igazság, még nem tudom, miből fogom rendbe hozni az autót. Anyagiaktól függ, hogy mi lesz. Ha igen, akkor ugyanúgy lesz, mint tavaly, jó itinerekkel fogunk menni, bízom benne, hogy sikerül az első helyet elhozni.

Gyűszű László
- Hogy néz ki ez a kerék? :o)
- Botrányosan, de túléltük, itt vagyunk a második helyen, és ezt a szerviznek és az autónak köszönhetem. Hibátlan. De itt nem kéne versenyt rendezni, ezt azért elmondom.
- Említetted, hogy két gyors van ebben a kerékben. Ez hogy sikerült?
- Két és fél gyors van benne. A Bánta - 0 ponton következett be ez a balesetünk, plusz még kaptunk ott egy bal hátsó defektet is. Akkor még volt egy gyorsunk. Utána bejöttünk a szervizbe, próbáltak a fiúk valamit hegeszteni, és még egy Sólyi erdő hátra volt... De megúsztuk, hála istennek itt vagyunk, célban vagyunk, és ennek nagyon örülünk.

Janzer György
- Milyen volt számotokra ez a verseny?
- Nem volt jó... Nem tudtunk egy értelmes gyorsot menni. Borzasztó volt. Kaptunk egy laza fél órát a kategória elejétől...
- Technikai gondok sora?
- Igen, sajnos. Defekttel kezdtük az első gyorsot, amit ott ki kellett cserélni, mert nagyon az elején volt. Majd eltört egy felni. Nem volt jó a futómű. Nagyon el vagyok keseredve. Remélem legközelebb jobb lesz.

Ábrahám Zoltán
- Hogy érzed magad a célban?
- Kivagyunk, de az autó jobban kivan. Most már csak egyesünk van, azzal teljesítettük az utolsó két kört. Előtte vészprogramra állt az autó, így csak 50%-on ment. Aztán most a kuplung is szétugrott, így remélem, fel tudok önindítóval menni a céldobogóra...
- Jól értem, egy sebességi fokozatban teljesítettek két gyorsot?
- Igen. Egyesben ráadásul. Emiatt ki is késtünk, kaptunk büntit is. Úgyhogy kész az egész. Hatalmas próba volt ez.

Baracskai Zsolt
- Hogy sikerült számotokra ez a verseny?
- Azt mondom, hogy végre vége... Már az első gyors után azt mondtam, hogy legszívesebben hazamennék. Kocsi elromlott. Egész nap három hengerrel mentünk. Örülünk, hogy egyáltalán célban vagyunk. Azt, hogy másodikok lettünk, csak a szerencsének köszönhetjük.

Ázsot Szabolcs
- Milyen volt számotokra az idei Veszprém Rally?
- Kicsit elfáradtam, volt elég sok gondunk, de azért harmadik helyre bejöttünk. Szerintem ennyi kijárt nekünk.
- Autó hogy bírta?
- Elég rosszul. Nem volt kihangosítás egész nap. Elment a gátlónk hátul. És elfogyott a harmadik-negyedik fokozat a váltóból is. Amúgy nem volt gondunk.

Nagyváradi Zsolt
- Milyen volt ez a verseny?
- Nagyon büszke vagyok magamra hogy a prológon olyan jól mentem. Utolsó gyorson meg dupla defektet kaptunk. Három és fél perccel mentünk rosszabbat, mint korábban. 6 kilométert mentünk felnin. Nagyon nehéz verseny volt. Azt szokták mondani, az élethez szerencse is kell. Ma nekünk nem volt túl sok. Igazából amúgy nagyon jól éreztem magam. De sajnos nagyon autógyilkosak a pályák, így nagyon kellett vigyázni. Amikor leesett az eső, az jó volt. Olyan volt, mintha hóban mentem volna. Azt nagyon élveztem.

Koltai Tibor
- Hogy érzed magad ez után a kemény verseny után?
- Nagyon kemény volt. Ami rossz lehet, az velünk minden előfordult. Defektet kaptunk, utána becsúsztunk egy árokba, ott valami kőnek mentünk, eldugult a katalizátor... Nem ment az autónk. Ez egy csoda, hogy itt vagyunk a célban. Sajnáljuk a Kovács-Verba párost, akik itt az etapon hullottak el, így léptünk előrébb, ezt annyira nem érdemeltük meg.
- Következő verseny újra aszfaltos. Mire számítotok?
- Be vagyunk nevezve. Szeretnénk egy jót autózni, kicsit ismerősebbek lesznek a pályák, mert ott túrában már mentünk korábban.

Zagyva Lajos
- Milyen volt ez a verseny?
- Megnyertük az N2-t és az Ignis kupát. Egy gyorssal ezelőtt még nagyon feszült voltam. Voltak gondok a kocsival is.
- Komoly gondok voltak?
- Ahhoz elég komoly volt, hogy meg tudtak volna minket verni. A lengéscsillapítónak eltört a felső csavarja. Ha azt nem tudjuk kicserélni, akkor nincs miről beszélni. Szerencsére összejött. Most odafigyeltünk a tavalyi hibáinkra, és így összejöttek a dolgok. Nekem ennyi volt az idény. Sikerült úgy abszolválni, ahogy szerettük volna.

Gyarmati Ariel
- Hogy sikerült ez a verseny?
- Szó szerint gyilkos volt ez a verseny. Már az első gyorson elhajtottuk a hátsó hidunkat. Utána már csak próbáltunk a pályán maradni. Ez elég szerencsétlen volt a számunkra. De itt vagyunk a célban. És a végén óriási mázlink volt, ketten is kiestek előlünk, így kupában és N2-ben is másodikak lettünk. De azért örülünk a helyezésnek. Azért bosszant ez a hídprobléma. Nem tudtunk úgy menni, ahogy szerettünk volna. Kicsit zsigulisan közlekedtünk. Picit elfáradtunk. Örülök hogy vége. Ezek a pályák inkább terepjáróknak valók.

Novák Szabolcs
- Milyen volt a verseny számotokra?
- Borzalmasan elfáradtunk, így még soha nem autóversenyzésben. De nagyon jó volt. Szenvedtünk az elejétől a végéig. A víz miatt, a por miatt, de ezért a pillanatért megérte.
- Az autó jól bírta?
- Az autó kapott rendesen, de nagyon jó arányban bírták a Suzukik. Nekünk se volt különösebb problémánk. Igaz, mi a totális biztonságra mentünk. Remélem, legközelebb azért jobb eredményt is el tudunk érni, és nemcsak ez lesz a cél, hogy beérjünk.

Baksay-Szabó Ádám
- Hogy érzed magad ez után a verseny után?
- Fáradtan nagyon. Össze kell, hogy szedjük magunkat. Beszélni sem tudok, annyira kiszívott ez az egész nap.
- Autó hogy bírta?
- Lekopogom. Viszonylag jól bírta. A sólyi nagyugratót elkaptam majdnem padlón, és akkorát kapott utána a kocsi, hogy a váltót tartó csavarok leszakadtak. Úgy mentünk egy gyorsot, hogy lifegett az egész váltó. De hát itt vagyunk a célban, és ez a lényeg. Legközelebb újra aszfalt. Hát az érdekes lesz. Aszfalton még nem vagyok annyira bátor, mint murván. A murva, egyelőre, jobban fekszik.

Budavári Zoltán
- Hogy sikerült a verseny számotokra?
- Fáradtak vagyunk. Örülök, hogy vége van. Kicsit szomorú vagyok, mert tegnap egész jól kezdtünk, de ma nem terveztük, hogy sietni fogunk nagyon, de aztán mégis. Az első gyorson ma defektet kaptunk. Kaptunk rengeteg hátrányt, amit igyekeztünk ledolgozni. Ezt nagyon nem lehetett. Így igazából már csak arra mentünk, hogy beérjünk. Most már készülünk a Budapest Rally-ra.
- Mit vártok tőle?
- Úgy érzem, az aszfalt nekünk jobban megy. Remélem, hogy ennél jobb helyen és előrébb fogunk végezni.

Katona Endre
- Milyen volt ez a verseny? Hogy éreztétek magatokat?
- Kicsit fáradtan. Túléltük, az a lényeg, célban vagyunk.
- Technika hogy bírta?
- Vegyesen. Első gyorson volt egy defektünk. Utána már nem volt komolyabb problémánk, egész jó időket tudtunk autózni.
- Hogyan tovább?
- Mi befejeztük. Ezen a versenyen is csak azért indultunk, mert hazai. Mi befejeztük a rally-ba. Most már csak esetleg pályán és mikulás rally-n fogok indulni.

Lévai Ferenc
- Hogy sikerült számotokra ez a verseny?
- Kész vagyunk, mint a mateklecke. :o) Nagyon kemény volt!! Nekünk inkább, mint az autónak. Összesen egy felnink tört, annyi volt a gondunk. Meg sáros lett kicsit. :o) Amúgy más gond a technikával nem volt.
- Következő verseny újra aszfalt. Milyen reményeitek vannak?
- Kemény lesz, mert jön majd két Skoda is, akik nagyon gyúrnak arra a versenyre. Nagyon jó verseny lesz. De igyekszünk nyerni, és megőrizni a bajnokságban a vezető helyünket.

Fehér István
- Milyen volt ez a verseny?
- Nagyon klassz volt. Én szeretem az ilyen meleg versenyeket. Nem volt problémám. Az autóval szintúgy nem volt. Kicsit kivárásra autóztunk, ami be is jött. Mondják, hogy én mindig arra megyek. De nem. Én végig szeretnék mindig menni, ez az első. És azért láthatták, hogy az elején nem is mentünk olyan lassan. A végén lassítottunk. Örök igazság, hogy a saját tempódat tartani kell. Hát mi lassítottunk, és kaptunk egy olyan defektet, hogy a felnit alig tudtuk leszedni a kocsiról. Nagyon várom újra az aszfaltot. Szeretem a budapesti pályákat. Nagyon jó lesz. :o)

Fenyvesi Gábor
- Hogy sikerült ez a verseny számotokra?
- Nagyon fáradtak vagyunk. Nagyon kemény verseny volt. Nagyon sok technikai gondunk volt. De hál’ istennek megvan minden, amiért jöttünk. Három kupával érkezünk haza. Megnyertük a prológot, a H csoportot, és a H9-et. Szerencsénk is volt, de ide az is kell.
- Következő verseny újra aszfalt. Mire számítasz?
- Nagyon örülök, hogy újra aszfalt, mert nekem igazán az fekszik jobban.

Kozma László
- Milyen volt ez a verseny?
- Nagyon fáradtak vagyunk. Az első két gyors után teljesen rosszul lettem. Alig tértem magamhoz. És még volt hátra hét gyorsasági. Iszonyatos volt.
- Autó hogy bírta?
- Voltak gondok. Difit kellet cserélni, mert egyre hangosabb lett. De hál’ istennek nem lett nagy baj. Aztán később az utaknak köszönhetően leszakadt a hűtőnk. De a szerviz megcsinálta. Ez egy teljesen hibátlan és szuper szerviz. Nagyon köszönöm Nekik!!!

Notheisz Attila
- Hogy érzitek magatokat ez után a kemény verseny után? Eléggé füstöl az autó...
- Ez a gond már a prológ után kialakult, így mentünk ma egész nap. Valamelyik henger elrepedhetett, vagy a gyűrő leragadhatott. Próbáltunk vigyázni, de a bajok még csak ezután jöttek. Defekteket kaptunk, a féltengely elment, stb. Mindig úgy jöttek a bajok, hogy azért a gyorsokat tudtuk teljesíteni. Szerencsénk is volt azért. Vigyáztunk is az autóra. Gyorsonként egy liter olajat is töltöttünk bele.
- És Ti hogy bírtátok?
- Az első körben még rendben volt. De a második kör borzasztó volt. Gondolom, akkor volt a legmelegebb. Jégkocka a nyakba, meg sok víz, aztán mentünk.

Hetei Zoltán
- Milyen volt ez a verseny számotokra?
- Ez brutális volt... Szét vagyok szakadva, mint a huszárgatya. :o) Lehet, hogy most voltam itt utoljára...
- Ennyire rossz volt?
- Ennyire... Még az életben nem voltam ilyen versenyen... Na mind1.
- Az autó?
- Az a nagy baj, hogy nincs rajta semmilyen olyan szigetelés, ami megakadályozná, hogy ne jöjjön be a retyó. Annyi por jött be, hogy az hihetetlen. Volt, hogy kétszer azért álltunk meg, mert nem láttunk már semmit...
- Következő verseny?
- Nekünk nem Budapest. Megint murvára megyünk ADAC Rally-ra, ha az idő engedi... Ha elengednek szolgálatból. Ha nem, akkor megyek nyaralni. :o)

Keszler Mátyás
- Hogy sikerült ez a kemény verseny?
- Most már jobban vagyunk. Többször álltunk a kiállás szélén. Pontosan háromszor kellett megállnunk a hosszú gyorson. Hol a biztosíték esett ki, hol a tócsában álltunk. Pont arról beszélgettünk itt, hogy a honfitársak elfelejtik kihúzni az embert... De azért vannak itt rendes versenyzők is. Czakóék kihúztak bennünket. Már csak azért mentünk, mert hárman indultunk a kategóriában, és már csak mi voltunk. A pontokat szerettük volna begyűjteni. Így átvettük a kategóriában a vezetést.
- Következő verseny?
- Az egy más világ lesz aszfalton. Lement a három murva. Ez is a rally-nak a része, de hát ez kemény volt. Aki itt beért, annak le a kalappal!

Szerzők: Énági és Sebylaci




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek