2017. augusztus 19.










Érdi Tibor


A riportból azt hiszem a több tízéves sportnak minden gondja baja átjön. Reméljük ez nem jelenti a végét a sztorinak, mert mint tudjuk kiszállni nem könnyű ...

Hogy álltok a szezonra való felkészüléssel ?

A „kis” Tibinek a kocsija az, ami most műsoron van. Ez az én egyik A-s autóm. Az enyém várja a sorsát, hogy mi legyen. Ez itt egy új építés. A gyerek ragaszkodott ahhoz, hogy olyan autója legyen, mint az enyém volt. Hát most maradtak ezek a piros-fehér színek, ami annak idején. Ezt a holt időt most egy kicsit kitölti. Mert nagyon feszült az egész helyzet az anyagiak miatt. Mert amennyiben a büdzsé nem akar felállni, úgy ahogy kell, akkor nekem gondolkodni kell, hogy ezt a kocsit elindítom-e. Mert itt a kocsi, a régi autónk, lehet egy csere is, mehetünk ezzel is, meg maradhatunk itthon is.

Melyik változatnak áll jobban a zászló?

Ez még korai. Tulajdonképpen az a tavalyi év, ami mögöttünk van, én már olyat nem kívánok. Nem voltak az eredmények rosszak, de azt a kínlódást, amit ez igényelt… elsősorban anyagilag. Az, hogy mind a nyolc versenyen ott voltunk, és azokat a számokat, amivel követni lehet ezt a sportot… én úgy gondolom, egyre messzebb kerül a magyar lehetőségektől. Ha nekünk ez nem sikerül, én ezt inkább nem vállalom, mintsem hogy egy kudarcos évet fussunk Itt tartunk. De hát beszéljünk inkább egy kicsit a másik oldalról. Vannak biztató jelek, de volt már olyan évem, amikor a versenynek a sajtótájékoztatója volt, és akkor dőltek el a dolgok. Például, amikor az A-s autót hoztuk, a Subarut. És ez a helyzet azóta sem változott - ennek négy éve - és persze, ha már itt az autó, szeretnék versenyezni. Csak talán az elmúlt, hogy minden áron… Inkább szeretném azokat a feltételeket látni, ami ehhez kell. És ha ezt látom, akkor nagyon jó versenyezni.

Az anyagi oldalát, vagy a technikait?

Technikailag tisztában vagyok, technikailag nem állunk rosszul. Akár ezzel az autóval megyünk tovább, akár lesz egy lehetőségünk az újra.

A tavalyi egy 2000-es fejlesztésű WRC?

Igen. Az egy 2000-es fejlesztésű. Az autóval nagyon meg voltam elégedve. Sajnos sokkal többet kellett volna menjek vele vagy külföldi versenyen, vagy versenyek előtt. Gyakorlatilag nulla kilométert mentünk az autóval versenyen kívül. Annyira szoros volt a büdzsénk, és annyira szoros volt az autónak a kilométer szerviz igénye, hogy azt nem lehetett pocsékolni, azzal nagyon-nagyon szorosan csak a versenyekre jutottunk el. Ennek azért meg is volt a látszata, hisz az év végére lettünk vele valahogy. Igazán év végén, mertük a puskaporunkat is ellőni. Mert azt tudni kell, hogy ha itt év közben történik valami műszakilag, akkor annyi tartalékunk egyáltalán nincs, ami ahhoz kell, hogy a motor vagy a váltó szétrobban… Nekünk erre - hiába tervezem a büdzsébe -, ha nem érkezik meg, akkor az csak terv marad. Ettől ez egy kicsit nehéz. Majd meglátjuk… Dolgozunk. Folynak tárgyalások, folynak megbeszélések… Szeretnék maradni. Mert azt hiszem, hogy az a tudomány, ami nálunk megvan, ez ma nagyon drágán beszerezhető. Ezzel még tudnék élni, ezzel a tudománnyal, amit összegyüjtöttünk – gyakorlatilag 26 éve versenyzek -, most mit mondjak?

Persze nehéz ebből kiszállni, abba hagyni…

Na ez a mai világban ott tart, hogy itt farkas törvény van, és aki nem akarja a törvényeket tudomásul venni, márpedig ha nincs elég pénz, akkor ezt el sem lehet kezdeni… Illetve el lehet kezdeni, és aztán találkoztunk már olyannal, hogy félúton abba maradt… és nem akarok magyarázkodni. Versenyezni akarok, magyarázkodni nem. Bízom benne, hogy sikerülni fog ez az év is, hogy egyáltalán felvállalhassam, és aztán látom azt is, hogy a gyerekemmel is kell egy kicsit törődni. Hisz lehet, hogy egy zsákutcába vezetem, de egyelőre elindul ő is a sport vonalon. A Ladát biztos, hogy leváltja ez a Mazda, de bizony neki is nagyon nehéz, szorított helyzetet fogok tudni állítani. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két év, amit a túrában ment, az biztató. Nagyon sokan sürgetnék a környezetemben, miért nem engedem ezzel a Subaruval?

A helyedre?

Aha! Szó nincs róla! Ezt meg kell tanulni.

Milyen lépcsőket kell még neki végigjárnia szerinted? Elég komoly lépés ez az autó…

Nézd, a nulláról a Lada is egy egész komoly lépés volt, hisz benne volt az asszinkron váltó és a sperrdifi, weberes motor. Szóval én azt mondom, hogy onnantól ez a következő lépés, és innen ezt az autót ugyan úgy lehet majd még tovább fejleszteni akár év közben, akár egy következő évre. De először látni akarom itt is a gyorsaságikat, mint ahogy a Ladánál láttam, ha mondjuk egy Lábatlanon mentek háromszor, akkor két másodpercen belül volt. Tehát az egész helyzete az autóval és a navigátorral... Ez egy szinkron állapot volt, és megbízható. Az volt egy fontos dolog, hogy gyakorlatilag a két évet úgy leversenyezte, hogy nem emlékszem, hogy probléma lett volna. Sem balesetek terén, sem műszakilag. Nagyon oda tud figyelni az autóra. Ha csak azt mondom, hogy egy Ladánál egy olajmeghajtó az mindig el tud törni, aztán neki versenyen eltört, megállt, és a motor nem ment tönkre. Igaz a versenyt fel kellett adni, de figyel. Ezt ha átvetítjük a saját oldalamra, képzeld el, ha én nem veszem észre a motoromnál, hogy ott valami nem stimmel, az negyven-millió forint… Kicsiben ugyan úgy meg kell tanulni, hogy egyáltalán az autó fölött meglegyen nem csak az úttartással a kontroll, hanem műszakilag is. Mert aki műszakilag nincs képben, az szerintem nem tud igazán az autósportban előre menni. Mert akkor az csak egy gépész, és egy gépésznek – meggyőződésem – érteni kell a géphez. Én ezt próbálom megtanítani neki. Aztán most ebben a pillanatban pont a sportorvosnál van, a sportorvosiját intézi. De itt mindenki dolgozik azért, hogy ez menjen…

Hogy érzed a mozdulataiból, az egyebekből, örökölt valamit a génekből, ami ehhez kell?

Hát, katasztrófa, mert 16 éves korában azt hittem sakkozó lesz. 17 éves korára kapott egy autót, egy utcai Ladát, és aztán, hogy ő elmegy szlalomozni… És aztán kérdeztem, hogy kell-e egy versenyautó. Mondta, hogy kell. Aztán én mondtam, hogy utcán nincsen. Úgyhogy gyakorlatilag ebben a pillanatban is úgy nő a sport mellé - a készsége úgy gondolom mindenféleképpen meg van - hogy pillanatnyilag nincsen saját utcai autója. Az utcán önfeledten nem közlekedik, mert nem vagyok kíváncsi az utcai hülyeségre. Nagyon-nagyon komoly kontroll alatt megy az utcán. Aztán a verseny alatt meg szabadon.

Kanyarodjunk vissza a tavalyi évetekhez, hogy sikerült? Hogy érzed? Mert elég komoly mezőny volt… Ez nektek jó volt, nem volt jó?

Volt egy sajnálatos kiesésünk, ami – mióta Varga Pistivel megyünk, gyakorlatilag 12 éve - nem volt eseményünk.

Esztergom?

Igen Esztergom. Az autónak a hajtása egy kicsit durvára volt állítva, és gyakorlatilag egy derékszögű kanyarnál a bal első kerék felkapott a partoldalra, és simán felborultunk anélkül, hogy bármit is tudtam volna tenni. És ez megpecsételte az évet. Olymódon, hogy nem tudtunk Ifj. Tóthékkal úgymond szoros lépésben versenyezni, és aztán gyakorlatilag Benikék is a maguk módján felnőttek... Azt kell mondjam, hogy a Balázs előtt - azzal együtt, hogy voltak ott anyagi károk a versenyszezonban nekik - le a kalappal előtte, mert 8 versenyt értékelve futott. Itt azt mondom, hogy a Szövetség azzal, hogy kiírta a bajnokságot a nyolc versenyre minuszolás nélkül, nekünk a sorsunkat egy kicsit megnehezítette a tavalyi szezonban, de aztán az év második felében egyre jobban ment, és egyre jobban fogyott a pénzünk... Nagyon féltem, hogy ha valami műszaki gondunk jön, akkor nekünk nincs tovább… Nem maradt más, ez az utolsó két verseny, amikor a sors is egy kicsit segített az esővel, nem azért mert benne van a köztudatban, hogy én nagyon szeretek esőben menni. Én ugyan úgy szeretek szárazon is menni. Talán ott azok a technikai pluszok, amik jelen tudnak lenni a sportban, az talán eltűnik. És talán azt kell vállalni, amit az ember felír, és amit meg tud csinálni az autóval. Úgy látszik nekünk ez az esőben valahogy ment. De azt látom, hogy nyerni ma sem egyszerű.

A lelkesedésed alább hagyott…

Mert nagyon-nagyon sok probléma van. Huszon éve azt látom, hogy ezek a problémák nem csökkennek, hanem nőnek. Én mindig azt mondtam, hogy jövőre jobb lesz… és ez múlt el, mert nem lesz jobb.


>>>>>>>> ifj. Érdi Tibor galéria
>>>>>>>> A Mazda visszatér




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek