2017. oktober 23.










Mikulás Rallye 2002


E hétvégén kerül megrendezésre a 2002-es szezon utolsó honi rally futama a Mikulás rally. Lesz azonban egy olyan autó is a mezőnyben, amely igazi rally.hu-s autóként vág neki a viadalnak.

E hétvégén kerül megrendezésre a 2002-es szezon utolsó honi rally futama a Mikulás rally. Az előzetes jelzések szerint nem csak hogy óriási nézőseregre számíthatnak a versenyzők, számos érdekes nevezést is olvashattunk a verseny hivatalos lapján. Ott lesz például Bútor Robi egy Ladával, vagy Tagai Tomi egy Skodában… hogy csak egy kevés ízelítőt mutassunk az érdekességekből. Lesz azonban egy olyan autó is a mezőnyben, amely igazi rally.hu-s autóként vág neki a viadalnak. Egy A5-ös Skoda Favorit, a volánnál Stróbl Balázs, a navigátorülésben Orosz Zoltán foglal majd helyet. Ennek apropóján kérdeztük Balázst róluk: előéletükről és jelenlegi terveikről.

- Mesélj egy kicsit az előéletetekről. Másodosztályban mentetek…

- Másodosztályban mentünk, egy olyan pilótával, aki két éven keresztül második, illetve harmadik volt az országos bajnokságban rally crossban. Azután álltunk össze úgy, hogy az első CBA rally-túra versenyen nem én voltam a navigátor, mert igazából nem is kívántam navigátor lenni. Utána egy hirtelen jött ötlettel három vagy négy nappal a móri Ezerjó Kupa előtt kitaláltuk, hogy hát akkor menjünk le rallyzni. Ez egy iszonyú sztori volt… A verseny előtt egy héttel volt a pályabejárás, ahova sötétben érkeztünk. Gyalog indultunk neki, elkezdtük a pályát bejárni, felírni az itinert, de nem értünk a végére. A fél pálya volt meg itinerben, úgy álltunk neki a versenynek a következő hétvégén. Ráadásul másnaposan, mert hát ugye előtte buliztunk egyet. Szerelőink nem voltak, mivel a szerelők is másnaposan érkeztek oda… délre, pedig már reggel nyolckor rajtoltunk. Azt a versenyt elég lazára vettük, például amikor beálltunk szervizparkba, nem voltak se szerelőink, se szervizbuszunk, semmi… Kinyitottuk az autó motorháztetejét - akkor még megbízható volt az autónk, hozzáteszem -, és elheveredtünk a fűben, ettünk két csokit és, hát ugye... megnyertük. Ezután döntöttük el, hogy a következő évben elindulunk rally másodosztályban.

- Az autóról is mesélnél egy pár szót?

- Az autóval korábban Farkas Sándor ment, mégpedig elég sikeresen másodosztályban. Ez egy gyári építésű ’98-as Skoda Favorit 1.3-as, A5-ös. Rövid váltóval, illetve hosszú váltót is kaptunk kedves Sándor barátunktól, aki azóta minden egyes versenyére elkíséri az autót, és minden egyes versenyén ott van velünk. A motorját az első körben sikerült széthajtanunk, úgyhogy Vajvoda úr hozzányúlt, ezért is köszönet neki. Nagyon jó motort csinált bele. Megbízhatatlanságát sajnos a mi - úgy mond - rutintalanságunk tette csúccsá. Úgy indultunk neki minden versenynek, hogy igazából szervizügyileg nem voltunk felkészülve. Az évad első versenyén - Esztergomban, Strázsa- hegyen - bevállaltunk a nézők kedvéért egy-két olyan dolgot, amit nem szabadott volna egy Favorit-tal bevállalni, mivel nem tudtuk, hogyan viselkedik a Favorit ugratón, nevezetesen, hogy orra esik. Elküldtük, orra esett, beállt a kormányművünk, elszállt a jobb első gátlónk, úgy jöttünk le a pályáról. Suba Egonéknak köszönet, akik azonnal ki is estek az első gyorsaságin. Az ő szerelőik segítettek kicserélni egy kormányművet. az ő rutinosságukat az elárulta, amíg a mi egy-két kis szerelőnk az olyan másfél óra alatt cserélte volna ki a kormányművet, az ő szerelőik kb. 10 perc alatt kicserélték. Persze hát beállítás nélkül… Ezután visszamentünk a gyorsaságira a Strázsa-hegyre. Nem volt beállítva a futóművünk, semmink... Letettük este - két napos volt az esztergomi futam - az autót, másnap reggel beültünk, és az első etapon már egy emelkedőn nem ment fel az autó, nem volt gyújtás, utána hirtelen megjött a gyújtás egy előgyújtással. Végül is így el is játszott, 50 km-en 50-litert evett az autó. Kifogyott az üzemanyagunk, tankolni kellet, márpedig Pusztavámon nem lehet kapni üzemanyagot, kikéstük a rajtot, kaptunk 6 perc büntetést. Nagy terveink nem lehettek ezután, mégis kiadtuk a menetlevelet és mentünk… egy kategória első időt. Így fejeztük be az Esztergom Rally-t. Hazamentünk, trailer-en az autónk, mi pedig elkeseredetten, de törve nem. Következő versenyünkre egy kicsit összepofoztuk az autót, ott - ez Fehérvár Rally volt – sajnos egy kicsit elszámoltuk magunkat, és ezt is arra tudom visszavezetni, hogy még rutintalanok vagyunk együtt. Egy ugrató eldobott minket, beleestünk egy akkora árokba, hogy egyedül nem bírtam kiszedni. A szervezőség 6 hat perc után kiszedte az autót. Második helyen voltunk addig, sajnos a 6 perc miatt vissza is soroltak minket. Célba beértünk, bár kipufogó nélkül, illetve leszakadt a motortartó bak. Ezek után Gödöllőt kihagytuk, mivelhogy anyagi gondunk volt, illetve az autóra nagyon sokat kellett volna költenünk, és pont egy másik befektetés miatt nem tudtunk. Az autót rendbe raktuk, Veszprém Rally-n indultunk. Harmadik helyen álltunk, és miután a harmadik helyen végeztünk volna, olyan 5,5 km-rel a cél előtt - fent az Olaszfalu-Tés közötti utolsó gyorsasági szakaszon - hegynek felfele átugrott a vezérlésünk – már mint a gyújtás vezérlés – és el is ment a gyújtásunk, és ott megálltunk. Ez egy iszonyú nagy kaland volt, mert ha célba értünk volna, barátokkal ünnepeltük volna a győzelmet. Így viszont úgymond egy egész közönség ünnepelt, és egy olyan élményünk volt, ami valami elképesztő… Arról nem is beszélve, hogy kezdődött úgy, hogy kiszedtek minket az autóból hogy megálltunk, feltoltak, kiszedtek az autóból, mondták hogy a Saxoo-s (akkori támogató) gyerekek voltak egyedül a jó gyerekek a Favorit-tal… és azonnal hozták nekünk a sört. Mindenhonnan jöttek, sör után sör halmazok érkeztek. Utána legurultunk a hegyről, ott körbe álltak minket olyan 500-an. Mindenki autogramot kért, gyerekek be akartak ülni az autóba, tehát egy iszonyú jó dolog volt, egy nagyon-nagyon nagy élmény. Úgy jöttünk haza, hogy hát igaz elbuktuk a harmadik helyet, de ezért kell rallyzni, mivel ezek az emberek ott állnak és szurkolnak… és nem csak a WRC-knek, hanem egy másodosztályos Favorit-nak is.

- Így van! Ennél az autónál említettél pár extrát. Most van-e valami, amivel kifejezetten a Mikuláshoz pluszban készülni kellett?

- Igen! Nagyon ócska, rossz minőségű gumit tettünk fel, egy darab pótkerekünk van. Amivel igazából Mikulásra készültünk az, hogy - úgy mondjam - átnéztünk minden felfüggesztését az autónak. Kiemeltük az autót, ami persze gyárilag lehetséges, illetve rövid kormánymű ment bele rövid váltóval, és vigyázni fogunk most igazából a motorjára. 6000 fölé nem fogjuk engedni a motort. A 20 km-es egyeneseiben megengedjük maximális sebességre az autót, amit hamar el fog érni rövid váltóval. Viszont az összes többi kanyarban, mivel a navigátor életében először fog most navigálni, és kicsit félően fogok rá hallgatni, ezért kicsit elfojtottabban, de nem fogjuk elvenni.

- Ma teszteltetek, milyen kalandjaitok voltak?

- Tesztelés során igazából kiderült, hogy ez a navigátorom nagyon jópofára tudja venni a dolgot. Jobb helyett balt mondott, ugrató helyett pedig bukkanót… mindenhol elkeveredett. Be is vállaltunk egy-két olyan dolgot, amit nem szabadott volna. Túl nagy sebességgel mentünk egy dobbantóra, dobbantó eldobott, lecsapta a hátulját az autó. A futóművet csapta oda, és azzal a lendülettel feldobta az autó hátulját, meg is pördültünk. Úgy, hogy ’hál Isten sikerült megfogni az autót, mielőtt még bevágódtunk volna az erdőbe jobban. Ezt majd a későbbiekben felvételen lehet is látni. ’Hál Isten nem lett komolyabb baja… Legalább is azt hittük. Mivel hogy ez egy homokos-sáros úton volt, ezért szerintem az autó sem úgy volt átnézve, illetve még soha nem ment az autó ilyen jellegű, minőségű úton. Valamilyen véletlen folytán eltört a féltengelyünk, amire először azt hittük kuplung. Bejöttünk Pestre a kuplungért, utána megvettük a kuplungot kivittük és kiderült, hogy féltengely, vissza féltengelyért és most összeraktuk az autót, és itt áll!

- Milyen célokat tűztetek ki magatok elé eredmény tekintetében?

- Hát, hogy a navigátoromat dicsőítsem, aki azt mondta, hogy mindenkit legyalázunk - szó szerint -, Ő nagyon bízik bennünk, én annyira igazából nem is bízok. A cél az mindenféleképpen, hogy célba érjünk, és egy nagyon jó hétvégét töltsünk el. Illetve egy olyat autózzunk, ahol főképpen nem az lesz a cél, hogy mi nagyon jó eredményt érjünk el, hanem az, hogy a nézőknek adjunk valamit. Tehát a kéziféket nem fogjuk sajnálni!!!

Mit is mondhat erre az ember: szurkolunk neki, meg magunknak is, hogy sikerüljön a tervet teljesíteni. A többit majd meglátjuk vasárnap Veszprémben…

>>>>>>>> Mikulás Rallye 2002 by PP




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek