2017. oktober 22.










Ő is ott volt a Versenyautó kiállításon


És ha már a trabinál, a trabisoknál tartunk, persze, beszéltem Barnával is, aki valahogy nem virult úgy, mint azt tőle megszoktam, megszoktuk. Azt hiszem, ez a hangulat érezhető is lesz a beszélgetésünkből…


-Na, mesélj! Mi lesz veled, veletek? Tele vagytok lével... :o)
-Agyig. Három WRC-t rendeltünk. Még hármat. Mert úgy gondoltuk, hogy ennyi kell ahhoz, hogy legalább a békességünk meglegyen... :o) Semmi nem lesz. Nagy nulla az egész. :o( Nem tudom. Igazság szerint én abba szerettem volna hagyni már most is, de valahogy meg lett szellőztetve ez a történet az Interneten. Valamelyik jóakaró cimborám feldobta, és akkor én olvashattam a „Kővárynak a cirkuszban a helye” sztorit. De mi ebből kiszállnánk, mert vége van, lejárt a lemez. Tíz éve ülök Trabantban, és azóta semmi nem változott. Körülbelül ugyanakkor kezdtem el versenyezni, mint a Bútor Robi. Mindenki megnézheti, hogy Ő hol tart… és én hol tartok. Utálok ötvennel menni. Rühellek ötvennel menni. Undorodom attól, hogy másodikban megyünk fölfelé Árpádtetőn, és amíg a többiek három percet mennek egy gyorsaságin, addig én húsz percet ott autókázom és röhögcsélek a Pintérrel. Jó volt 17 évesen… 19 évesen… 22 évesen… 25 évesen… 27 évesen… de már kezdünk kinőni ebből a hülyeségből. Tudod? Az igazság az, hogy egy picikét meg kéne komolyodni ahhoz, hogy a dolgaink rendbe jöjjenek, meg, hát nagyon elcsúsztunk anyagilag. Most már tényleg ott tartunk, hogy én tovább ezt nem tudom csinálni. Lett bajom, az idegrendszerem is odalett, ráhúzódott a gyomromra, orvoshoz járok… innentől kezdve nem ugyanaz a szájíz, aminek kéne lennie. Előbb-utóbb ezt megérezné a közönség is. És én ezt nem akarom megvárni, mert akkor a kígyó utoléri a farkát és akkor szart sem ér az egész. Namost, ha megjelenik a könyv a hónap végén, akkor annak kéne lennie egy koronának az egész pályafutásra. Vagy azt mondom, hogy tíz évig ültünk Trabiban, elértük azt, hogy a Ranga Laci után a második könyv az rólunk van. És ennél többet, ha jobban belegondolunk, nem is érhettünk volna el. Ha ez összejön, akkor utána még felkértek egy-két tévés szereplésre, azt megnyomjuk – de erről még nem merek semmit mondani, majd csak akkor, ha körvonalazódik a történet – és akkor vége. De az a furcsa, hogy megjelentek olyan emberek most, akik eddig nem voltak sehol, hogy segítenének, mert hallják, hogy baj van. És akkor én elmagyaráztam, hogy „gyerekek, nem a tüzet kell oltani, amikor nagy baj van, hanem akkor kellett volna segíteni, amikor elkezdődött az egész”. Meg azért a közönségnek ez az irgalmatlan szeretete, adott egy olyan indíttatást itt a téli letargia után, hogy Esztergomot még megnyomjuk. Tehát mese nincs, Esztergomban el kell indulnunk azokért az emberekért, akik tavaly végig tolták Strázsán, meg akik fölemelték Semperiten… Nekik tartozom annyival, hogy végigmegyünk, legalábbis megpróbálunk végigmenni, hogyha úgy alakul az egész, aztán mondjuk a végén, a Stázsahegy végén, a gyorsasági közepén megállok, kiszállunk és odaadom a közönségnek az autót. Vagy valami ilyesmi. És akkor kell, hogy vége legyen.
-Ott elbúcsúzol?
-Ott legyen vége… a Trabantozásnak. Nem feltétlenül az autóversenyzéstől kell elszakadni. De a Trabantozás egy lejárt lemez, mert nincs hozzá alkatrész. Tehát ha az összes problémát, amit eddig elmeséltem, félrerakjuk, akkor még mindig a legnagyobb baj az, hogy nem tudok venni hozzá kormányművet. A Szabó Gyurinak van, de nem biztos, hogy Tőle szeretnék venni. Meg hát kettő év múlva kivonják a forgalomból magát a típust. Tehát azzal az autóval, amivel mi most versenyzünk, majd utcán sem lehet menni, nemhogy versenyen. Vége van. Húsz évvel késésben vagyunk. Ezt tudomásul kell vennünk. Addig kell abbahagynunk, amíg még szó van róla és tetszik mindenkinek. Ugye azt is tudjuk, hogy minden csoda három napig tart. Előbb-utóbb új embert talál a közönség, új ember kell… én ezt nem akarom megvárni. Inkább most szálljunk ki.
-A csúcson?
-Te mondtad. :o) De ha ezt az idézőjelbe tett csúcsnak tekintjük, akkor is, inkább most szálljunk ki, és az legyen, hogy „de kár”, mintsem az, hogy „már megint a Kőváry jön, és még mindig bohóckodik, és már hogy utáljuk az egészet… Mert már kezdem én is nem azzal a hozzáállással fölfogni az egészet, ahogy eddig történt… és ez már nagyon gáz. Ez előbb utóbb el fog romlani. Mert ha mi nem érezzük jól magunkat az autóban, akkor az meg fog látszani, akkor pedig a közönség sem érzi majd jól magát, az pedig megintcsak visszahat ránk, és az egész kútba fog esni. Innentől kezdve nincs miről beszélni. Sajnos túl sok időt töltöttünk el ezzel a Trabantozással, és nagyon sok pénzembe került ahhoz, hogy ezt így tudjuk folytatni.
-Mondtad, hogy Esztergom lehetne a korona az egészen. Erre megvan a pénz? Vagy próbáljunk meg segíteni? Egy felhívás, hogy „aki tud segítsen”?
-Nem. Ez az egész úgy történik, hogy amikor erről beszéltem egy-két olyan emberrel, akivel azelőtt is dumáltam, és mondtam, hogy ezt a Trabantot abba kéne hagyni, akkor megint más ajtók nyíltak ki. Ami megintcsak furcsa dolog, mert miért van az, hogy a Trabantot nem lehet eladni mint reklámot? Én azt aláírom, hogy egy 61-es konstrukció és laprugó meg dobfékről beszélünk, de ezt szereti a közönség… Na jó, mindegy. Megvan rá a pénz, legalábbis elvileg megvan rá a pénz, de tudod, biztos csak akkor lesz, ha megvolt a verseny, és tudom azt, hogy volt miből mennünk. Mert ígéretünk már sok van, abból már Dunát tudnánk rekeszteni. De, mondom, úgy néz ki, hogy arra megvan a pénz. Lehet, hogy más színű is lesz a Trabant, pont azért, hogy még egy turbó legyen rá, de ez a felhívásos történet, ami tavaly is volt a rally.hu díjkiosztón, az nagyon-nagyon sokat jelentett a számunkra, de nem várhatom el, sőt nem is igazán szeretném, hogy ilyenfajta történet legyen. Mert én nem szeretnék, nem akarok és nem is tudok a közönség pénzéből versenyezni. Mert ez az én hülyeségem, én találtam ki, nekem van nagyon nagy adósságom… viszont én vezetek, az én autóm, én játszom… én szenvedjek, hogyha baj van. Nem várhatom el azt, hogy a közönség a hétvégi bulipénzét, vagy a hétvégi templomba járó ruhájának az árát odaadja azért, hogy én menjek. Én nem ezt akarom, hanem, hogy legyen egy olyan cég, aki látja ennek a reklámlehetőségét, hogy utána mindannyian jól érezzük magunkat. És ameddig ez Magyarországon nem működik, addig én nem várom el, hogy a közönség bármiféle segítséget is nyújtson nekem… azon kívül, hogy fogják, és végigtolják az autómat. Nekem ne pénzt adjanak, hanem buzdítsanak. A másik fele ennek a történetnek, hogy annak a rétegnek, aki azt mondja, hogy bohóckodunk és cirkuszban van a helyünk, szeretnénk bebizonyítani, meg magunknak is, hogy valami úton módon – most félretéve az Opelozást meg a Szamarázást, amikor még gyerek fejjel gondolkodtunk erről az egészről – beleülhetnénk egy olyan autóba, amivel valami kategóriában – kicsi kategóriáról beszélünk – eredményt lehetne elérni… arra én nagyon kíváncsi lennék. Saját magamra is, arra, hogy a Pintér hogy viselkedne, amikor már az álomhatáros 100-zal is tudunk menni… Szeretnénk felnőni ahhoz, hogy autókázzunk egy olyat, ahogy igazából ralizni kellene. Miután 10 éve Trabantozunk, és egy talicskával próbáljuk meg megcsinálni azokat a dolgokat, amit a többiek autóval csinálnak, remélem, hogy van annyi közünk hozzá, hogy nem csukjuk össze az első kanyarban.
Ha meg mégsem, akkor az vesse rám az egyetlen követ, aki nem próbálta meg.
>>>>>>>> Csütörtök este Sláger Rádiót hallgatni !




© 1997-2011 rally.hu. Minden jog fenntartva.
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.






Webstar Csoport Versenynaptár Fórum Chat Linkek